Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
Vágom, fésülöm, igazgatom a kis lenszínű haját, aztán valahogy a szemem elhomályosul, az olló nem vág már, nyiszálnám, s akkor veszem észre, hogy Rozika világos hajához rózsaszínű kis fülét is odafogtam...- Te kis buta, miért nem szólsz, látod, majdnem levágtam egy darabot a füledből is... Ezen már nevetni kellett, s nevettünk mind a ketten. A papéknak nem szóltam az udvarhelyi meghívásról. Ebben a dologban tanácsot nem kérhetek senkitől, magamnak kell döntenem. Másnap már ment a levelem. A könnyem ugyan csurgott, míg megírtam, hogy én Tordost már nem hagyhatom itt, mert én itt magyarul nem tudó magyar gyerekeket tanítok magyarul tudni. De egy kérésem is van, hogy ha lehet, csak januártól kül- deném az intézetnél fennálló tartozásom havi részletét, mert ide is kölcsönből utaztam, meg az anyám egy évi lakbérét is ki kell fizetnem. A válasz nem váratott soká magára. Elhatározásomat tudomásul vették, az adósságom pedig ne okozzon gondot, mert a fennmaradó 7500 lejt az intézet elengedte, nem kell kifizetnem. Csak néztem, néztem a sorokat, elolvastam kétszer, háromszor is, de úgy volt, nem volt abban semmi, amiről azt hi- hetném, hogy csak álmodom az egészet. *** A tanítást nagyon szerettem. Tudtam én az anyagot jól, megtanultam, de nem mindig úgy csináltam. Sokat meséltem, én mindig csak meséltem - s az én kicsinyeim mennyi örömmel, milyen áhítattal hallgatták. A fizetésem nem volt valami sok, magyarországi viszonylatban úgy 50 pengőt tett ki. De nekem ennyi pénzem még soha nem volt, s mennyi minden kitelt már az első haviból! Kosztolás szempontjából csonka volt a hónap, tehát kevesebbet is kellett fizetnem. Oltszemre elküldtem az útiköltségre kapott kölcsönt, Maminak meg 800 lejt lakbérre, mert azóta ismét költözött, vissza Alszegre. Kovács Feri bácsinak volt egy jó öreg tomácos, két különbejáratú, kétszobás háza. Az első lakrészt odaadta Maminak, de csak úgy, ha előre kifizeti egy évre a lakbért. Mindenre tellett tehát az 1739 lejből, s még maradt is vagy 50 lejem levelezésre, másra most úgy sem kellett. A levelezésről nem tudtam lemondani, az most is úgy kellett, mint mindig, régebben. Jóskával leveleztem, bár a tiszteletes azt mondta, a helyemben nem tenné. Babónak is írtam még, de az már a végét járta. Újabb volt Jánosi Zoli, vásárhelyi tanár, akivel ugyan én kezdtem a dolgot, de már az elején untam. Könnyen, és elég hamar ráuntam egyes emberekre, ez aggasztott is néha, mert arra gondoltam, mi lesz akkor, ha egyszer férjhez megyek, s egyszer csak azon veszem észre magam, hogy ráuntam a férjuramra... Ez óriási nagy baj lenne! Egy hónap után beköltözhettem a saját lakásomba. Két szoba, konyha, kamra és veranda volt. A konyhában Éva néni felőlem megmaradhatott, s én a mellette levőt, az úgynevezett ebédlőt választottam. Az utcaitól részben 166