Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
felett. A románokat kerüljem, nem kell velük barátkozni... és a többi... és a többi. Mindez kezdetnek igen érdekes és izgalmas... Hát még az első tanítási nap! Amikor ott állottam a tizenkét gyermekem előtt, és jó lett volna tudni, hogyan is kezdjek hozzá. Tizenkét pár kíváncsi szem vár valamit! Figyelő arcocskák, kisebbek, nagyobbak, piszék szőkék barnák, vörös is, szeplős is... tisztára mosdatva, simára fésülve. Ma sem tudom, de aztán valahogy csak elkezdődött az egész... Szünetekben is velük játszottam az udvaron. Szép őszi napok jöttek, s amelyik gyerek ilyenkor románul beszélt, beküldtem térdelni a tanterembe, az nem játszhatott. (Térdük alá papírt tettem, hogy a ruhájuk ne legyen olajos.) Szabó Endre az óráimat sohasem zavarta, de szünetekben gyakran betoppant, szeretett ellenőrizni. Egy ilyen alkalommal azt kérdi:- Gabi, maga mit csinál? - s ujjával a tanterem felé bökött.- Kultúrmissziót - feleltem röviden, de közben Iorgán gondolkoztam.- Vigyázzon, mert baj lehet belőle. Én semmit nem láttam, nem hallottam... A tanítványaim még otthon se árultak el soha... *** Szeptember vége volt, szép aranyos délután. Gyermekeim már hazamentek, én a harmóniumon gyötörtem a vasárnapi éneket: „Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem..." Az ajtóban megáll a postás: ajánlott levél. Más postát nem hozott ide, a papék kapuján volt egy postaláda, oda dobta be az iskolai küldeményeket, meg az én leveleimet is. Forgatom, Udvarhelyről jött: a képző igazgatótanácsa kinevez Udvarhelyre az intézetbe, internátusi felügyelőnőnek. Állásomat mielőbb foglaljam el. Szinte megdermedve bámultam: Mi ez? Bizonyára Bíró Sándor, kolozsvári magyartanár, Váró Éva vőlegénye mondhatta el az esetemet Iorgával, hiszen ő is ott volt Váleniiben azon a bizonyos nyári egyetemen. S mikor látták, hogy nem jutottam kinevezéshez, azért határoztak így... De a levelet ide címezték... Akkor mégis tudják, hogy kineveztek Tordosra... Innen hívnak oda... Udvarhely, az intézet... Aránylag könnyű feladatok... könyvtár... Talán Haáz tanár úrtól rajzolni, festeni is tanulhatnék még, hiszen kedvence voltam... Udvarhely nem a világ vége, Udvarhely a Székelyföld... Szép Udvarhely, jó Udvarhely, csodálatos Udvarhely... Lábam a harmonium pedálját nyomkodta, kezem a billentyűkön tévelygett, aztán felnéztem... Előttem a kis Lozsádi Rozika toporgott:- Édesanyám azt mondta, vágja le a tanító néni a hajam, mert hosszú. Neki nincs ollója. (A minap az egész csoport körmét vágtam le.)- Gyere Rozika, levágom a hajadat! 165
