Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban

mint amihez Erdélyben már hozzászoktam. Nem volt benne sem halzsír, sem hagymás ruszli. Szerettem oda járni, meg is dicsértem az ifjabb Peteut érte. Ettől kezdve megkülönböztetett figyelemmel szolgált ki, s egy alkalommal, amikor egyedül mentem, s az üzletben sem volt senki, kért, hogy ne menjek vissza Erdélybe, legyek a felesége. Mellette jobb dolgom lenne, mintha valahol tanítanék. Nem kellene mást csinálnom, csak szépen felöltöznék és beülnék a pénztárba. Próbáltam tréfára venni az egészet, de Peteu nagyon is komolyan gondolta, s kért, hogy gondolkozzam rajta. Én hát gondolkoztam, főleg azon, hogy így is lehet lányt kérni, és így is lehet férjhezmenni, de ezt már sem testem, sem lelkem nem kívánta. Ettől kezdve a lehető legritkábban mentem Peteuhoz, de akkor sem egyedül. Peteu nem volt tolakodó, még vagy kétszer célozgatott rá, de aztán végképp elmaradtam a boltjából.

***

Az idő telt, s lassacskán a tél is engedett. A professzor úr bejelentette, hogy az idén Bukarestbe megyünk kirándulni. (Volt olyan év, hogy Olaszországba vitte a növendékeit.) Pénzébe ez senkinek nem kerül, egyetlen feltétele, hogy kultúrműsorról kell gondoskodnunk. Legyen tánc, népdal, de egy színdarab is, majd ő ír egy olyan darabot, amiben csak lányok szerepelnek, és ugyanakkor „testhezálló" is. A darabot időben megkaptuk, számomra is volt benne két mondat. Szabó Juci, aki az iskolánk legjobb hegedűse volt, hegedűdarabbal készült.

Március negyedikére, amikorra az utazást terveztük, az idő hirtelen meggondolta magát, visszatért a télbe, havazott, de azért mentünk. Hideg is volt, Kovács Mária a korcsolyakabátkáját tukmálta rám, de hát a téli hidegben, ha valahová mentünk, máskor is én hordtam. Mária nagyon kedvesen tudott segíteni, úgy tudta a hazulról kapott csomagjait is megosztani velem, hogy az nem bántott.

A kirándulás alatt Iorga nem hagyott magunkra. Mi voltunk az elmaradhatatlan slepp. Fiákerrel vitt ide-oda, s láthattam még a múltból itt maradt eunuch birzsárokat is, sötétbarna, a derekukon zsinórral átkötött „csuhában".

A Nemzeti Színházban Iorga egyik darabját adták: „Catapeasmul rupt in douä" (A kettétört templomboltozat/oltárfal), annak a főpróbájára vitt be. Királyi kastélyt, múzeumot, képtárat látogattunk, s mikor a Történeti Múzeumban voltunk, a Mihály Vitéz relikviáira került sor, büszkén mesélte, hogy annak idején Mihály külön eltemetett fejét ő tette a törzséhez azzal a gondolattal: egyesüljön Erdély Romániával, s legyen úgy, amint Mihaiu Viteazul annyira óhajtotta, s amiért harcolt. És íme... amit kívánt, valóság lett... Úgy beszélt, mint egy patriarcha, s a torkomon fennakadt egy keserű gombóc, félrefordultam, ne lássa, milyen nehéz lenyelni...

Három napot töltöttünk Bukarestben. A kultúrműsorunkat egy iskolában a kora délutáni órákban tartottuk meg, 10-12 főnyi nézőközönség előtt. De

154