Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban
otthon. Az én Mamimat a karácsonyvárás sem engesztelte ki. De már nem voltam szomorú, napjaimat megszépítette Apa levele, s igazán szép, békés karácsonyom volt. Még másra is tudtam gondolni. A Signorina olyan elhagyatott, olyan magányos volt... Mariann egy kis csipketerítőt horgolt neki, én ugyancsak egy terítőcskét necceltem. Hogy meghatódott, amikor bementünk hozzá karácsony estéjén boldog ünnepet kívánni! Az Apának írt levelemre még egyszer kaptam választ, aztán ismét, és most már végleges hallgatás következett. Az okát még csak nem is sejtettem, de úgy látszik, immáron megedződtem, már nem akartam meghalni. Most már magam szántam a kis rongyos életemet, s élni akartam úgy, ahogy lehet. Az az utolsó levele semmire sem enged következtetni, de... mondhatnám talán azt is, hogy sorsdöntő volt? S ami különös, ez az egyetlen a mai napig - mindent átvészelve - megmaradt, ezért ide kívánkozik. Kerepes, 1934.1. 6. Kicsi Gabykám, lelkem! Hát majd megint egészen rendes kislányt fogok Belőled javítani. Mindenesetre azonban előbb tudnom kell azt, hogy miben jelentkezik Nálad a rendellenesség. Alighanem már ki is találtam, s ezért rá is térek egyenesen a dologra. Mire alapítod azt az állításodat, hogy én „Babát" nem szeretem ? Hát ez ilyen nyers megállapításban nem felel meg a valóságnak. Valami nagyon nem lelkesedem érte, ez igaz! Hogy miért, ezt most elfogom Neked mesélni. Valamikor ez a família nagyon módos és nagyon gőgös volt. Jancsika a fiait úgy nevelte, hogy neveletlenségük miatt még a legközelebbi rokonok körében is közutálatnak örvendtek. Az édesapjuk egy derék, komoly, rokonszenves Úriember volt, de nem ő volt az úr a háznál, mert ezt a terhelt, csak félig beszámítható asszonyt a vagyonáért vette el. Amíg a vagyon tartott, nem bírtak magukkal. Káprázatos gyorsasággal aztán el is úszott minden. S a tetejében aztán meghalt szegény édesapjuk is. Házuk és szép nyugdíjuk maradt, de Jancsika csak folytatta tovább az ő, értelmetlenül könnyelmű életmódját, és most már apróbb szélhámoskodástól sem riadt vissza. A nevelési módszerével, ha ugyan lehet ezt módszernek nevezni, a legtöbbet a te „Babó"-dnak ártott. Addig nyalta-falta, babusgatta, kényeztette, visszatartva még a levegőtől és a mozgástól is, míg egy nyafogó, állandó tüdőcsúcshurutban sínylődő, élhetetlen, sápadt fiú bújt ki anyai szárnyai alól. Aki mindezek mellett egy csöppet sem volt kedves, barátságos, rokonszenves. Én általában nagy gyermekbarát vagyok, rólam ezt mindenki, aki ismer - tudja. De ezen a „Babó"-n igazán nem voltam képes felfedezni egy mákszemnyi szeretetreméltó vonást 149 $
