Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Egy év Valenii de Muntéban
A város még egy nagyot ásított, s mintha csak ebből az ásításból repült volna ki, egy fiatalasszony kotkodácsolta be az udvarokba:,',covoarä cocoanä, covoarä cocoanä!" (Szőnyeget, naccsága, szőnyeget, naccsága!) Az állomás felől ládaszerű szekerével ugyancsak igyekszik három gyapjas lovacska, vidáman rázva magán a sok zörgőt, meg a madzaghámot. Útjukból borostás arcú férfi áll félre. A vállán hosszú rúd, a rúdról fokhagyma koszorúk csüngnek alá. Finom, kapós csemege, elfogyna, ha kétannyi lenne is. A román ember úgy mártogatja sóba a fokhagyma gerezdeket, mint mi a zöldhagymát, és élvezettel ropogtatja. Amoda pereces fiú kínálgatja covrigját. A város lassan benépesül. Az út hosszasat nyújtózik, kicsit restelkedve amiatt, hogy piszkos, de hamar vigasztalódik, mert az emberek sem tisztábbak, akik rajta mennek végig. S nagy megbékültségében szeretné köves hátán megdobogtatni az emberek lábát, legalább addig, amíg kövezett. Mert csak a Teleázsenig ilyen, utána belevész a sárba. A professzor úrnak ennyit sikerült kiköveztetni belőle. De még ez az igyekezet is kárba vész, mert a kő felett sár van, s a sárban a bocskor csak csoszogni tud. Az út nem keseredik el emiatt, s ebből a lassú, egyenletes csoszogásból, emberi zsivajból, utcai árusok kiabálásából, szekerek zörgéséből megteremti a maga hamisítatlan keleti muzsikáját, s jókedvűen integet a két oldalán húzódó boltocskák felé. A boltajtókból visszaint a hordós halikra, a szárított hal, az olajbogyó, a sós túró felett lengő gyapot, fejkendő, kötött kabát, vasfazék, bocskor, ostor - minden, amit szemszáj megkíván. Mert azokban a kis boltokban mindent meg lehet találni. Fel is öltözhet, jól is lakhat itt egyetlen helyen bárki, kedvére. A bocskorkenő halzsír és a halak nagy családja révén a vele rokonságot tartó összes szagok képviselve vannak itten. Az igényesebbek egész hétre való szagot vihetnek magukkal. S olyan szép rendet tudnak tartani ezek a kis boltok: egy bolt, egy kocsma, egy bolt, egy kocsma. Hogyan is lehetne ez másképp? A híres válenii cujká- nak (pálinkának), aminek egész Romániában nincsen párja, itt ne lenne cégére? Itt férfi és nő egyformán vidám kedvre kerekedik, s együtt fürösztik a lelkűket a mélabús doinák melódiájában. Bizony, itt a férfi nem hagyja otthon az asszonyát. Ha pedig barát is van velük, akkor annak is ott a felesége... A kocsma meg a bolt sorrendjét egy-egy pékség szakítja meg. A kis lyuk háromnegyed részét a sütőkemence foglalja el. A kemence szája az útra tátog. A fennmaradó negyed részt úgy fél magasságig fal határolja. A mintegy ablaknyi üres részt éjszakára deszkából való ajtó zárja el, de nappal nyitva van, mert ott folyik az árusítás. Ott terpeszkednek egymáson a kenyerek, lepények. Este sütötték. A lapát nyele meg is lökött egy figyelmetlen honpolgárt, egy „tará"-t (falusit). A pék módfelett méltatlankodott is annak vigyázatlansága miatt, mert hát annyit már magától is kéne tudnia, ha a pék süt, a lapát nyele nem fér el azon a kis helyen, hát ki kell dugni az utcára... De az még az este volt, mára minden eladásra kész. 145
