Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Utolsó év a képzőben
- Mert szegény - mondta Gábri néni egy kis keserű mosollyal a szája körül. Gábri néni! Ő volt a mindenek felett való... Kemény János42 is ír róla a Kakukkfiókákban. Nagy, okos, barna szemei voltak. Vastag hajfonata kontybán, de ha kirándulni mentünk, mindig leengedte, mert nehéz volt úgy viselni. Olyankor nagyon lányos volt. Abszolút tekintély. S hogy ismert mindenkit, és mennyire számon tartotta az összes növendéket! Halála után Erdély nagyasz- szonyai közé sorolták.43 *** A kántori diploma megszerzése is kötelező volt. Azt külön csináltuk, de csupán a tanári kar előtt. Itt már nem volt segítés, lehetett ki-ki érdeme szerint kitűnő, jeles, jó, vagy megfelelő. Én „jó" kántor lettem, de később mindig azt éreztem, hogy csapnivaló vagyok. Végül mindent berekesztettünk egy szép, kellemes autóbusz kirándulással Csíkba, Borszékre. *** Egy diplomával, negyvenöt kilóval és szorongással tele utaztam haza. Vittem a szalmazsákomat is, de immáron nem az autóbusz elején, hanem üresen az utazó kosaram fenekén... és vittem az aranykrajcárkámat is... Mami örömmel várt, de az örömbe üröm keveredett. Soha nem nevelt baromfit eladásra. Ami volt, megettük magunk, mert a faluban ritkán volt hús. Egy hivatásos hentes nem élt volna meg. Most az egyszer azonban úgy tervezte, hogy nevel csirkéket, eladja, s azt mind rám költi, ha hazajövök. Nehezen szerzett kukoricával sikerült is, majdnem száz darab gyönyörű, paprikásnak való csirkéje volt. Gondolta, meg sem vár vele, eladja. Hazajövetelem előtti vasárnap felhajtott valami szekeret, hogy másnap a szentgyörgyi hetivásárra vigye. Hétfőn már hajnalban ment a ketrechez, nyitja az ajtót - és a ketrec üres. Hátul bontottak ki egy deszkát, ott lopták el akkor éjjel. Szegény, nagyon 42 Kemény János (1903-1971) író. A nagy történelmi múltú erdélyi báró családba született, de az USA- ban, mert váltó-ügybe keveredett apját a szülői házból kitagadták. Korán megözvegyült anyja 5 éves fiával hazajött. Érettségi után két évet járt Bécsben az erdőmérnöki karra, de nagybátyja hirtelen halála után megörökölte a birtokot és a marosvécsi kastélyt. Hatalmas jövedelmét - feleségével egyetértésben - a két világháború között az erdélyi irodalom és színház támogatására használta fel. 1926-ban alapította meg az Erdélyi Helikon Társaságot, melynek központja az ő kastélya volt. Könyvkiadást, lapalapítást kezdeményezett, konferenciákat szervezett. 1945 után vagyonát elvesztette, 1952-ben a marosvásárhelyi színháznál betöltött dramaturgi állásától is megfosztották. Fizikai munkát végzett, mészkövet talicskázott. Később könyvtárosként, majd lapszerkesztőként dolgozott haláláig. Sokat írt, verseket, elbeszéléseket, regényeket: Kutyakomédia, A havas dicsérete, Vadpáva stb. Önéletrajzi regénye, a Kakukkfiókák 1972-ben, halála után jelent meg. 43 Váróné Csathó Gabriellát „halála után Erdély nagyasszonyai közé sorolták.” Ez nem valamilyen testület által adományozott cím volt, az erdélyiek egymás között beszéltek azokról, akikre büszkék lehettek. (Vitályos Ivánná, Mária néni szóbeli közlése.) 125
