Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
II. A felnőttkor küszöbén - Utolsó év a képzőben
Anyunak néha írtam, olykor ő is válaszolt. így megtudtam, hogy Apa nem jár haza. Felmentett az „anyu" megszólítás alól, de én szerettem őt is, s megtartottam „Gizi-anyunak". Babóval is leveleztem az édesanyja neve alatt. Nem írt sűrűn, nem is voltak a levelei valami sokatmondóak, de Istenem, a sorok mögött sok minden elfér, s aki nagyon akar, az éppen annyit olvas ki belőlük, amennyit szeretne. Én pedig nagyon akartam, hogy ő legyen a csodálatos, az eszményi nagy Ő. Szerelmes voltam a szerelembe, ő volt ennek a megtestesítője, s így még könnyebb is volt az Apa elvesztése. Közben az iskola is nehéz helyzetbe került. Ekkor - 1932-ben -volt Romániában a devalváció38. Az iskolának pénzei, bizonyos alapítványai voltak a kolozsvári takarékban, azoknak a jövedelmét osztották ki évenként az arra érdemesek között. Jutalomnak nevezték, de nem kapta kézhez az illető, hanem tanulmányi segély címén az internátusi és tandíj kötelezettségeit csökkentették vele. Afféle ösztöndíj volt, amit én is kaptam rendszeresen, s tulajdonképpen ezzel jött ki az „ingyenességem". A pénz-leértékeléssel az iskola vagyona nagyon megcsappant, úgyhogy az iskolaügyi bizottság kénytelen volt az ösztöndíjakat és kedvezményeket általánosan revideálni, s lehetőleg egyenlő mértékben csökkenteni. Ez súlyosan érintette a kedvezményben részesülő növendékeket, s nekem például - aki eddig semmit nem fizettem - egyszerre adósságom lett az iskolával szemben, amit aztán időnként kértek, nemcsak tőlem, hanem mindenkitől. Aki tudott, fizetett, akinek nem volt miből, annak gyűlt az adóssága, s bizony szép számmal voltunk ilyenek. Próbáltak szigorúak lenni: aki nem fizet, nem mehet képesítőre... Ősszel írtam erről Gizi-anyunak is, nem célzatosan, csak mint egy iskolai eseményt. Akkor küldött Gábri néninek 300 lejt. Gábri néni behívatott, mondta a tényt, de azt is, hogy nem várhatom „tőlük", hogy küldözgessenek.- Nem, én a világért sem gondoltam, nem is vártam ezt sem - feleltem, s látszott, hogy Gábri néni el is hitte nekem, amit mondtam. Ezzel le is volt zárva egyelőre a dolog. De az adósság csak maradt, és nőtt egészen év végéig. Hetedikesnek lenni már egy kicsit kivételes helyzet volt. Bizonyos hatáskörrel rendelkeztünk. Az iskolai ünnepségek rendezésében a mienk volt a nagyobb rész. A Mikulást már majdnem csak mi rendeztük. Mennyi bolondságot összehordtunk, te jó ég! Mintha csak tudtuk volna - vagy tudtuk is talán - hogy még egyszer utoljára lehetünk felhőtlenül gyerekek. Csak nevettetni- nevettetni, olyan volt az egész, mint egy jó kabaré. De karácsony fele már nem volt egyéb témánk, vajon mik lesznek a képesítő tételek. Azzal keltünk, feküdtünk. Egy éjjel álmomban egy kéz felírta a táblára a magyar, a számtan és a földrajz tételek címét. Csak a magyart tudtam elolvasni, Madách: Az ember tragédiája... a többit a láthatatlan kéz letörölte. Reggel mondtam a lányoknak:- Meglátjátok, Madáchot írjuk!- Talán megálmodtad? - támadtak rám mérgesen. 38 A pénzromlás Romániát akkor érte el. 120
