„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”. Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból 1951-1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 40. (Nyíregyháza-Gödöllő, 2010)
Bevezetés
család lakik itt putriban, rossz viskókban. A telep, melyet régebben a község jelölt ki számukra esős időben valóságos sártenger. Az országútról csak szánkázva lehet lejutni, átugorva az árkot. Vajon hogyan jöhet ide orvos, vagy szülésznő éjnek idején? Hogyan viszik ki innen a magatehetetlen beteget? Nézzünk néhány adatot a tavalyi számlálásból: 189 közül csak egy érte meg a hatvanadik életévét, iskolaköteles gyermek 40 van, iskolába egy sem jár. A tizennégy évnél idősebbek közül 24 az írástudó, 68 az analfabéta. Tíz MÁV pályamunkás, négy tsz. tag, egy bányász, összesen húsz állandó munkás van közöttük. 19 alkalmi munkavállaló és a számlálás időpontjában 8 férfi volt munkanélküli. Erre mondja azt a cikkíró: „Bár a közel félezer cigány között élnek rendesek, egy részüknek még mindig a könnyű élet, a henyélés, a mezei lopás, a munkanélküliség a kenyere”. Társadalmi munkával a cigánytelep mellé iskola épül. Várják mikor kerül rá ajtó és ablak, mikor érkezik a berendezés, hogy az ő gyermekeik is tanulhassanak. A 68 analfabéta cigány közül 45 járt az analfabéta tanfolyamra egészen addig míg a rablás után a faluban felszított gyűlölet szét nem ugrasztottá a tanfolyamot.... Pedig már az „r” betűnél tartottak. S hogy ők nem akarnak rendesebb körülmények között élni? Lakatos András Buda- kalászon dolgozik, felesége otthon a putriban él. Szeretnének kikerülni onnan, volna is erejük hozzá. De sehol sem kapnak házhelyet. Kérésüket legutóbb a járási tanács műszaki csoportja ilyen írásbeli indoklással utasította vissza: „A községi tanács arra hivatkozott, hogy akárhol adnak neki telekhelyet, a szomszédok nem egyeznek bele az építkezésbe, s így feleslegesnek tartották a telekjuttatást. Tudomásunk szerint nevezettnek már juttattak házhelyet az újtelepen, de azt is azért kellett eladni, mert nem járultak hozzá az építkezéshez.” S tegyük csak emellé P.G. megállapításait: „Furcsa lenne hát aként vélekedni: legyen hálás a társadalom, mert a cigányok rendes életre térnek.” Talán Lakatosné a társadalom háláját kérte? Csak azzal a jogával akart élni, mely minden magyar állampolgárt megillett... Vagy Lakatosné, P.G. és a járási műszaki csoport szemében nem éppen olyan polgára az államnak, mint bárki más? Miért válaszolnak a jobb élet, az emberibb otthon utáni vágyára azzal, hogy visszalökik őt és családját a putriba, a sárba?! Itt aztán valóban furcsa lenne valamiféle háláról vélekedni.... De nem kap házhelyet Jóni József sem. S a napokban amikor a kislánya tejért ment a faluba, így kiabáltak rá: „te büdös roma, ti gyilkos rablók, betörök, pucoljatok lefelé! Egytől-egyig fel kellene húzni benneteket arra a fára”. Jóni elvtárs kommunista, öt éve tagja a pártnak. Vájjon gondolt-e arra P.G., vagy valamelyik falubeli gyalázkodó mit éreznek a cigányok? Megrendítő hallgatni őket: 246
