Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
egyetlen közlegény honvédet említett 1848 áprilisától - májusától 1916 novemberéig ívelő „naplójegyzeteinek” tengernyi áradatában. Pedig nem múlt el esztendő, hogy néhány ünnepi poháremelés közben ne említette volna a „művelt osztály” köreiből kikerült tiszteket a hadnagyoktól a tábornokokig. Krasznay Péternek a nemesi múlthoz kötődő értékrendjében név szerinti említést csak az iskolázott ifjak, papok, jegyzők, orvosok és nemes földbirtokosok gyermekei érdemeltek. A pórnép, a szolgálók, a falulakók közül legfeljebb a feles bérlőjének, saját kocsisának, házvezetőnőjének és a belső, ház körüli szolgálóinak a nevét tartotta megjegyezni szükségesnek. Még a leölni való sertéseket is nemesektől, legfeljebb iparosoktól vásárolta. A parasztok, volt jobbágyok csak a birtokelkülönítő, határrendező, tagosító perek és eljárások során léptek be naplójába, ellenérdekelt közösségként, de sohasem személyként. Ugyanez volt a helyzet, amikor felesége - három nyomásban használt félszáz holdnál nagyobb - birtokának ugar-harmadát háromszáz négyszögölével dinnyeföld alá adta. Fél századnál hosszabb idő alatt nem jutott cseppnyi tinta egyetlen bérlőnek a nevét feljegyezni. Készültek pedig ezek a naplójegyzetek a jogegyenlőséget deklaráló hazai polgárosodás 86 évéről, az 1 830 és 1916 közé eső évekről. Tegyük hozzá azonnal: a paraszti névtelenségetnem bántó céllal, inkább érdektelenséget sugárzó természetességgel művelte. Mint akinek semmi köze hozzájuk. A rendi struktúrából polgáriba hajló társadalom ugyanis — a patriarchális jellemzők háttérbe szorításával — a rendiség korinál mélyebb szakadékot, a közöny áttörhetetlen falát építette a vagyonilag végzetesen tagozódó csoportok közé. Krasznay Péter és a parasztok - a „műveletlen világ személyei” - között folyton mélyülő szakadék elhomályosította a naplóíró körül létező, igencsak tagolt falu társadalmát. Ebben a világban a két szemeszternyi jogtudományt hallgató honorácior főszolgabíróságig emelkedhetett. Befejezett jogi végzettséggel alispán is lehetett. A legalsó szint, akit még beengedhet udvarába, tornácára, előszobájába, ritkábban az ebédlőjébe is, a pap és a tanító. Mindenki alacsonyabb rendű lakosnak a ház küszöbe előtt volt a várakozó helye, többnyire levett kalappal. Miért kellene megjegyezni a nevét egy olyan embernek, aki alázatosan szorongatja kalapját, gyűrögeti kucsmáját. Csak a célzatos odafigyelés lesheti ki ennek a hanyatló nemesi, honoráciori világnak az emberség-hiányát. Azt, ahogyan a falusi közlakosokat kivetik gondjaik és felelősségük köréből. Az olvasóban akaratlanul is megfogalmazódik a gondolat: hogyan viszonyulhattak a „paraszti állampolgárokhoz,” napszámosokhoz azok, akiknek a hazafiság is csak árucikk, szatócsbolti bóvli, hazug újságcikk, hangzatos magyar nóta volt. A tőkefelhalmozás és a haszonelvű tőkés egzisztencia-teremtés ritkán válogatott az eszközökben. A valóságnak ezt az arcát megtapasztalta Krasznay Péter is. Dohogva bírálta is. Igyekezett magától távol tartani a moralitás-hiánynak az ilyen jelenségeit. A cselédekkel, parasztokkal való személy szerinti érintkezést — birtokai egy tagban történő bérbe adásával - el tudta, bizonyára el is akarta kerülni. A polgárosodó világ szatócsai, harácsolói, bérlői, szószátyár újságírói, anyagi érdekeket szolgáló hírverői azonban - közéleti szereplése miatt — számára is kikerülhetetlenek voltak. Ennek a múlt és jövendő érdekeit és profán érdemeit ütköztető világnak igazán egyetlen megfontolandó, a naplóíró szerint társadalmi veszélyt rejtő mozzanatával foglalkozott csak komolyabban: a dzsentrik eladósodásával, birtokaiknak zsidó kézre kerülésével. A századforduló táján oldalakat szánt a középnemesség anyagi romlásának adatolására, a több száz és több ezer holdas birtokok „pogány kézre” kerülésére. A veszélyt jelző adatok regisztrálása során nem a jelenség és folyamat okait kereste: megelégedett haragjának, ellenszenvének a zsidók ellen fordításával. A magyarság romlásának fő 28
