Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
nem lévén, azok az utakat úgy elrontották, hogy az év nagyobb részén járhatatlanokká váltak. Mi iránt újból a megyehatósághoz fordulván, újból elutasíttattam azzal, hogy a megye csak az országutakat köteles fenntartani, a közlekedési utakat az illető községek tartsák fenn maguk hasznára. Ekkor gróf Vay Ádám főispánunkhoz fordultam, és vele ” megbeszélvén a dolgot abban állapodtunk meg, hogy a legszükségesebb hidak előállítására aláírás útján gyűjtsünk pénzt. Az aláírást magam 10 forinttal megnyitván a gróf azonnal 100 forintot írt alá, és át is adta. Még a berkeszi lakosoktól begyült 15 forint. Sőt Tassról is küldött ezen célra az elöljáróság 35 forintot, mert úgy Berkesz, mint Tass kénytelen volt két kis híd nemléte miatt másfél mérföldet kerülni a demecseri állomáshoz, mely pedig az egyenes közlekedési úton alig van fél mérföldnyire a távolabbi Tasstól is. Ezeken kívül Demecser kéki határszélére és Megyer felé is szükséges volt egy-egy híd, minek folytán a gyűjtést Demecser-Kéken, Kemecsén és Megyeren is folyamatba tévén, még azon évi október hó végével sikerült mind a 4 hidat a begyűlt 340 forintból kiállítani, és azok végeit feltöltetvén a közlekedést megnyitni. Miért úgy a megyétől, mint külön a főispántól elismerő nyilatkozatokat kaptam. Az utóbbi most is megvan. Ugyanaz az ácsmester, Horváth József kállai lakos, ki ezen hidak építését árlejtés útján eszközölte, az én ajánlatom folytán a megye részéről is az országutakra szükségelt több rendbeli hidak javítását és újjáépítését is megnyervén, hálából egy 3 öl hosszú tengerikast állított fel nekem, az én fáimból fizetés nélkül. Az igaz, hogy legényeivel a kosztoláson kívül egy hordó boromat elfogyasztott. * A Nyír felől a tiszai árterületre lefolyó vizek a tiszai ártért nagy részben minden tavasszal elborítják, s így annak használhatóságát bizonytalanná teszik, minek elhárítása céljából Horváth László állami folyammémök még a hatvanas évek elején egy, az ártérterületet körülövezendő gyűjtőcsatorna építését vette tervbe, mely a délről jövő nyírvízi lefolyásokat felfogván Vencsellőn alól a Tiszába vezetné. A tervbe vett csatomavonal Berkesztől Ven- csellőig kijelöltetvén, annak kiásása is megkezdetett. De az építési költségre nézve a nyíri és tiszai érdekeltség közt egyezség nem jöhetvén létre, a munkálat félben maradt. Minthogy azonban a kijelölt csatomavonal a kemecsei tagosítás alkalmával a határon keresztül kihagyatott, az a 20 öl széles terület évről évre bérbeadatott a szomszédos birtokosoknak. De mivel utóbb ily módon némely részére bérlő nem volt kapható, a közbirtokosság azt eladta, és az eladási árából befolyt 1748 forint 50 krajcárt ezen évi július hóban telki illetőségek után szétosztotta. * Az év vége felé hivatalomban változás állott elő, ugyanis Nagy Sándor írnok a mindég sűrvebben megjelenő állomásfőnököt egy alkalommal ok nélkül durván megtámadta, miért őt érdeme szerint megfeddvén, hivataláról lemondott. Lemondását elfogadván, helyét egy Máté János nevű idősebb özvegyemberrel töltöttem be, aki több évig gazdatiszt lévén, gazdaságomban is segélyemre volt. Mint írnok is oly szorgalmasan és elég szakértelemmel dolgozott, hogy hivatalos utazásaimból mindég kész munkával várt reám. * Katits állomásfőnök csak tovább szorgalmasan belátogatott minden vonat után, pedig már Janka nevű nővére is megérkezett hozzá, s így volt kivel vacsorát főzetni. De hát a főnök urat nemcsak a vacsora vezérelte a házamhoz, hanem az én 18 éves Ilka leányom, akinek kezét december hó elején meg is kérte, és meg is nyerte. Akkor sült ki azután, hogy Nagy 82
