Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

dologról, megerősítette a hírt. Kisfiam — mondta —, a hír nem kacsa. Igaz. A baj azonban az, hogy nem tudni, melyik utcák mely házait mikor ürítik ki, és azt sem, hogy ki hová kerül. Ő ekkor felsorolt három vagy négy helységnevet, amelyek közül egy, a Harangod-Birketanya volt számomra ismerős. A név hallatán rögtön az vetődött fel bennem, hogy ott nincs, nem lesz elég hely ilyen sok ember számára. Csodálkozásomra azt a választ kaptam, hogy másoknak is ez a véleménye, éppen ezért attól tartanak, hogy olyan körülmények közé kerülünk, amelyekhez képest a jelenlegi tömegnyomor maga a paradicsom. Az ismerős pék ekkor említette, ne nagyon terjesszem, de ő azt is hallotta, hogy a gettóból külföldre, Lengyel- vagy Németországba visznek bennünket munkára. A házunkba visszatérve a négy anyának elmondtam az imént hallottakat. Ettől kezdve állandóan vártuk az indulást. Ezért nem volt számunkra olyan váratlan, mint 16-án, amikor otthonról hurcoltak el bennünket. Itt a Zsidó Tanács munkatársai előzőleg egy nappal lakásonként és szobánként kijelölték a másnap induló csoportokat. Nagycsaládunknak ekkorra már jóformán alig volt öszszecsomagolni valója. Az itt töltött napok alatt az otthonról hozott élelmünk nagy része elfogyott. A négy anya minden kérés nélkül mindig adott másnak, annak, akinek kevesebbje volt. Akkor este a csikótűzhelyt visszavittük anyu nagynénjének, a matracokat a takarókkal együtt, mint egy hátizsákot kötöztük össze. A három „nagyfiúnak" ez lett a csomagja. Az addig átélt könyörtelen megpróbáltatások hatására a hivatalos kiürítési döntés megismerése után a reményét vesztett tömeg félelme pánikba csapott át. Sírás, jajveszékelés, rosszullét stb. Pedig ami az új helyen ránk várt, arra még legrosszabb álmában sem számított senki. Az emberek jogosan gondoltak rémülettel arra, hogy mi lesz velünk a várostól távol. Távol az elemi emberi lehetőségektől: orvosi rendelőtől, gyógyszertártól, vízellátástól stb. A körülményeink itt a gettóban is minden emberi képzeletet meghazudtolóak, mindennek, csak emberinek nem voltak mondhatók. Joggal tartott mindenki, hogy az ál-