Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

V. A gépezet

Még novemberben megérkezett az első tömegszállítmány. Megalakult a gettó önkormányzata, aminek élén a nagytekintélyű foglyokból összeváloga­tott Öregek Tanácsa állt. Vezetői voltak: J. Edelstein (feleségével és fiával együtt 1944. júniusban Auschwitzban kivégezték), majd Dr. R Eppstein (1944. szeptember 27-én a Kísérődben titokban kivégezték), és Dr. B. Murmelstein. A gettónak megnyitásától felszabadításáig három parancsnoka volt. Az el­ső (általunk már ismert, a Nyírség zsidóságának elhurcolását is irányító, majd a háború után halálra ítélt és kivégzett) Dr. S. Seidl SS-Obersturmführer. Őt vál­totta 1943-ban a vele azonos rangú A. Burger (a háború végén eltűnt), majd 1944. februártól a gettó felszabadításáig K. Rahm (a háború után halálra ítél­ték és kivégezték). Az akkor alig 30 éves, de a zsidók üldözésében már kétéves gyakorlattal rendelkező Seidl első intézkedései: megalakította a gettórendőrséget, megtil­totta a gettólakók levelezését a külvilággal. A tilalom megszegőit halállal fe­nyegette (1942. januárfebruár folyamán tizenhatot ki is végeztetett). Intézke­dett a családok szétválasztására; az anyákat és gyermekeiket külön kaszárnyák­ban helyeztette el. A várost íiégy kerületre osztották. Az I. és II. kerületben az egészséges, munkaképes, míg a IV-ben az idősek, betegek voltak elhelyezve. A lll.-ról még ma is kevés információ áll rendelkezésre. A kerületek élén az Öregek Tanácsá­nak, illetve a gettó önkormányzatának alárendelt elöljárók álltak. A gettó és a kaszárnyák őrzését az első időben cseh csendőrök mintegy százfős köteléke látta el. A foglyok iránti emberséges magatartásuk miatt ti­zennégyet közülük a Gestapo fogságba vetett, egyet pedig kivégeztek. Ké­sőbb már csak a gettó külső őrzése volt a feladatuk. 1942 nyaráig a foglyok a kaszárnyákat csak igazolvánnyal hagyhatták el. 1942. januárban indították útba az első fogolyszállítmányokat Rigába. Mindnyájukat elpusztították. Heydrich rendeletet adott ki, hogy Theresienstadt nem zsidó lakosait június 30-ig ki kell telepíteni. Ekkortájt érkeztek az első né-

Next

/
Oldalképek
Tartalom