Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

meg menekvéssé véget: s amit ezer küzdelem, gond s szorgalom mellet a jelen meg tagad, később azt az idő ingyen adja meg!! Fut a gyermek - elszököt kis galambja után - fut, fut - tarka mezőkön űzi őt szenvedéllyé - arra látta a kis galambot elsuhanni - szét szét tekint a légbe s az itt ott sötétlő sűrű berkeken de hasztalan a kereset elő nem tűnik! - s szenvedéllyé ujjabb vágyat költ fel keblében s a szökevényt megnem szűnik keresni, mert bár a gyermeknek hon is van még galambja ép oly szelid oly szép mint amaz de a szökevény még is kedvesb néki - s ha meg lelheti egykor bár mennyi fáradalmi után is - még kétszeressen fogja őt szeretni - mért van hogy az Ember a bírhatlanért eseng? - s képzelmei az elérhetlent kergetik? - Magas hegyek között hol az út veszélyes éles szikla halmokon, s majd mély völgyek torkolatában az erdők sűrűje közt hol a dús lombok elzárják a földtől a napnak szerető sugarait - bolyong az utazó élvet keresve minden fa árnya alatt s minden messziről hangzó madár dalában - oly gyönyörködtető lenne e magány - e sűrűség, s a madár hang oly érdekes, s még is az utast is ki nem elégíti, forrás vagy virág hiányzik még e vidékre? maga sem tudja csak hogy e hiányt nem csupán szeme, hanem keble is sértőleg érzi - nyugtalansága tovább űzi őt. Nagy Világ áll előtte tárva, úttya szebb s szebb vidékeken viszi át, s mért van hogy szépnek még sem láttya őket, ezt tán a magas kietlenítik, amazt pedig a végtelennek láczó rónaság - ki tudja miért - az utas még szebb után vágyik. - Zajgó Városok uczáiban tévedez ismét, mesterileg épült palotás s czifra tornyok közt, e pazar ékítést fölösleges sőt undorítónak láttya, ez építvények gondola ő leg kevésb ízléssel sem párosulnak, s elhagyá a Várost - anélkül hogy valami megjegyzésre méltó tárgyat találna benne - s folytatja úttyát - oly rég utazik már s a vidékeken nem talált helet mellyet fáradalmai nyughelyéül választót volna meg, - minden oly idegen színben tűne fel előtte. Kellemes nyár estve volt - midőn ki bukkanva a hegy csoport mögül terjedelmes város fekvék utazónk előtt - felette délczeg vár emelkedék, alatta hazánk leg nevezetesb folyója zugot - utasunk önkénytelenül kiálta fel - „mi felséges táj ez! itt időzöm néhány napig e táj sok élvet ígér nekem - óh ennek hason mássá nincs talán, ez titkon bű erővel vonnya magához lelkemet." S ő meg telepedék a Városba, s holnapok után miket utazva tölte el ma érez elősször nyugalmat keblében - s még bizonyos elő jelül következő boldog napjaira legjobb baráttyát találá föl. Mi boldogság hosszú nélkülözés után egy barátot találni, csak most érzé vándorunk mi boldogító egy baráti kebelre simulni, midőn annyi vidéket át futván csak hideg idegenség s részvétlenség környezek őt. -