Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)
Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló
ségbe voltam esve miatta, hogy egészen azok közé a semmi emberek közé adja magát, hon pedig leg szükségessebb kötelességét, számadássait hanyagollya el. Tavasz ólta nem írt naplójába, csak holmi hitvány papírosokra kis könyvekbe jegyezget, hogy majd egyszerre írja be. az idő közelget megint, szeptember, a mikor Laszkárinak el kell jönni. Én minden nap kérem, ő csak bíztat mindég s napról napra halasztya. Már egésszen / setétbe, de még is vissza jöt. Megint nagy pénzbe kártyáztak és Miklós vesztet de ő azt mondja nem sokat. A kérésemre meg ígérte hogy többé nem fog sokba jádszani. De meg tartja e azt majd a következés fogja meg mutatni. Sokszor ollyan bús érzések fognak el nem is merek gondolni a jövendőre, Miklós ugyan meg nyugtat perczekre, ő mindent könnyen vesz fel nem láttya az örvényt, mely előtte tátong, de ha egyedül maradok, keblembe megint a régi bú foglal helyet. Miklóst nagyon szeretem, s Istenemtül leg főbb boldogságomul kérem az ő életével / viszont szerelmét. Az Úr Istenre bízom jövőmet, ő bizonyossan meg segít. 22 auguszt. Vasárna p ebédre elmentek Miklós az atyánkkal Bárdos Edvárdhoz, ő nálunk volt csötörtökön dél után, akkor hita meg őket. Már Mariska mozog abba hagyom írásomat, Guldinyiné bölcsőjébe alszik, Ománbul hoztuk el. 14 aug . meg irtam kedves Mamámnak kis angyalom születéssit. 24 auguszt délig egy rakás fejér ruhát ki / mostam, dél után pedig azután kívül jártam mivel pedig a tejem mindég fut ingem ruhám mind tejes volt a mellyemen. A kerbe jártunk Miklóssal, a szilva fák alat sok szilvánk van, ollyan boldog asszonyi, kivált pálinkára szedjük, aztán be jöttünk s a ház előtti lóczikán ülve Miklós ostor hegyet font én pedig tartottam neki, egyszerre a kaputól nagyon hideg szél csapot meg, épen azt a vizes mellyemet. Mingyár meg fajult, s mind tűrhetetlenebben fájt már, esteiig egésszen be dagadt ollyan kemény volt mind a kő / a lyánka pedig tellyességgel nem akart többet szopni belőle, minden nap rosszabbul voltam rá, be keményedett mind a kő, s el tüzesedett, de csak az alsó fele a jobb mellyemnek, számtalan orvosságokat csináltam, forró víz fölött pároltam, új fazikba néhány égő üszőkre csepüt (kóczot) tettem, s annak füstye fölött tartottam. Úgy cseppeget azután tej a mellyembűl de csak kevés, sárga. Kását félen (?) főztem meg vizbe, s azt a minő melegen el tűrtem raktam a mellyemre monták az el oszlattya. Mind semmi se ért, gánforos pálinkás rongyai boritgattam, azután oszló füvet meg főztem papsajtal / a fölött pároltam s mikor azután egy kicsit ki hült, annak vizében fűjével mosogattam a mellyemet s melegen a füvet rá raktam. Ez alat legjobb volt. Szalmásné is javasolt egy orvosságot meg is tettem biztatott hogy el oszlattya
