Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Margócsy József (1837-1917) versei - Elmélkedés az 1861ik évnek egy őszi vasárnapján

'S a' dörgés is elmaradott 'S midőn veszni látszott minden; Csak a' gazság szaporodott. Az Istent nem ismerőket A dörgés nem rémítette, A gőgös elbizottakat A villám nem sújtotta le. Azért volt, hogy soh' nem látott Dolgokat tapasztalánk, És soha nem hallott csapás Özönével omla ránk. És e' valót leolvastuk Ha szent könyvünkhöz is nyúltunk: „Hogy elmúla az aratás, És elvégződött a' nyár És mi meg nem szabadultunk. Meg nem szabadultunk, - itt van, Most is itt a szomorúság. Elhagyott a' mi vigasztalt, Fecske, gólya, és a' virág. 'S a' mi bánatunkat osztja, Az, a fák lombtalan ága, Mely miként mi, gondolkozik, Mikor jő meg boldogsága. Itt az ősz, 's bár merre vetem - Elkomorul - tekintetem. „Fogy az élet észrevétlen, Lassúbb, lassúbb érülésben." Elhagyta ágát a' levél A mint megjött az őszi szél. Ránk is tört a' szél hidege 'S mi az Istent elhagyjuk e? 'S ne higyjünk ő benne? A testvéries lombozat Immár szerte-széjjel esett. Közülünk is eltűnjön e Az egyetértő szeretet? És ne szeressünk e többé? Elvesztették színeiket A reményszínű levelek, Kebleinkből a' remények Azért már eltűnjenek? 'S ne reméljünk többé? Ez nem volna hozzánk illő, Hozzánk, a' kiket az idő Már oly sokszor megkísért? 'S kikhez még is mindannyiszor