Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Nyíregyháza igazgatásának története (1753-1848)
annak, aki a gazda kenyerén élt, a fenntartásukról maguk gondoskodók pedig 30 váltóforintot kaptak. A szegődött szolgálók mellett a nyári, őszi időszakban a mezőgazdasági munkákban, télen a fonásban napszámosok is segédkeztek. Az 1820-as években sokan jöttek pl. Lengyelországból fonni és a Felvidékről nyaranta aratni. A szőlő többnyire a szállásfölddel nem bírók jövedelemkiegészítő lehetősége volt. A szállásfölddel szemben a szőlőterület vásárlása nem volt sem városi háztulajdonhoz, sem földműves tevékenységhez kötve, így szőlészkedhetett minden városi kézműves és a zsellér is. A szőlőskertekben a XIX. század elejétől megjelentek a présházak, sőt több szőlősgazdának pálinkafőző üstje is volt. A város határában termett bort itt helyben felvásárolta a borbíró és borinspector a kocsmák számára. A nyíregyházi lakosok többsége a földművelés mellett állattenyésztéssel foglalkozott. A városszéli pascuumon és a bérelt legelőkön ökröt, tinót, lovat tenyésztettek. A XIX. század eleji gyapjúkonjunktúra idején megnövekedett a juhok száma is. A helybeli legelő használatáról, a puszták bérléséről, az állatok felvigyázóiról és őrzőiről éppen úgy a város gondoskodott, mint a gyapjú helybeli felvásárlásának lebonyolításáról vagy a széna beszerzéséről. A földművelők mellett már a betelepülés éveiben is élt néhány kézműves, az 1757-es conscriptio szerint tizenkettő. 37 Számuk lassan, de folyamatosan szaporodott. A népesség nagyarányú növekedésével nőtt a kézművestermékek és -munkák iránti igény. Ezért 1790-ben, amikor a földesurak elegendőnek találták a beköltözött földműveseket, körülárkoltatták a települést, és ezután csak azoknak a jövevényeknek a betelepedését pártolták, akik a városban még nem lévő mesterséget űzték. 38 A Nyíregyházán lakni és dolgozni akaró kézműveseknek kötelezni kellett magukat arra, hogy földet nem kérnek és nem vesznek, hanem csak kézműves munkájukból fognak megélni. Az 1757-es szerződés a kézművesek számának emelkedését követően a céhprivilégium megszerzését is ígérte a településnek. Erre az 1810-es években került sor. Már a XVIII. század végén is több iparos lakott és dolgozott Nyíregyházán, mint a megye bármely más mezővárosában. 39 A megváltakozás után itt járt összeírok pedig majdnem háromszáz kézművességgel foglalkozó lakost: mestert és legényt találtak. A legnépesebbek a bőrfeldolgozással kapcsolatos iparágak voltak. A kézműiparhoz hasonlóan az áruforgalom is az egyre jobb anyagi háttérrel rendelkező, létszámában folyamatosan növekvő városi lakosság bővülő szükségleteinek, és a környék szélesedő felvevőpiacának arányában fejlődött. A kereskedelmi tevékenység színtere a városon belül a bolt, valamint 1786-tól az országos és hetivásárok voltak. Az 1757-es szerződésben foglaltak ellenére két görög kereskedő is árendált itt boltot a betelepítés után. Később a város több boltot is épített, sőt a lakosok saját házaiknál is 37 MOL Kit P. 86. 1/12. 20-27. fol. 1757. 38 VA. 101/e. 37/37. 1808:3. 39 Az 1828-as összeírás szerint 138 egyedül dolgozó, ill. legényeket és inasokat tartó mester lakott a városban. Ugyanakkor Nyírbátorban 59, Kisvárdán 35, Nagykálióban 8, Polgáron és Püspökladányban 6, Nádudvaron, Rakamazon, Újfehértón pedig 1-1. Részletesebben lásd Szabó, 1993.
