Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Nyíregyháza igazgatásának története (1753-1848)
A kevert nyelv és a magyarosodás! szándék megmutatkozik a lakosság névhasználatában is: egyes neveket a vizsgált időszakban számtalan formában örökítettek meg a források. A gyakori betüváltozatok, magánhangzó kiesések (Trsztyánszki, Trsztyánszky, Tretyánszky, Tresztyánszky vagy Henzel, Henzell, Hezsel, Henzsely stb.) mellett megnehezítik a kutatást, sőt alkalmanként lehetetlenné teszik a személyek pontos beazonosítását a névváltozatok (Szuchács - Gerliczky, Trsztyánszky vagy Figura, Drga - Varga, Gyuris - Ballás, Zelenanszky Kovács, Kovács Faba, Sklbo vagy Gregus, Szazky Palicz stb.). 35 (A forrásközlésben és az archontológiában a vezetékneveket betűhíven közöljük.) A magyar mezővárosokhoz hasonlóan a lakosság túlnyomó többsége Nyíregyházán is a mezőgazdaságból élő gazda volt. A XVII1. század közepén érkező földművelőknek a szántás-vetéshez elegendő volt a széles határ, amit 1759-től szállásokra osztva műveltek, a jó piaccal bíró állattenyésztéshez pedig a szükséges pusztákat a communitas bérelte. 36 Arra, hogy az egyes gazdák szállásföld-darabjai művelhető nagyságúak maradjanak, és ne aprózódjanak egy kötélaljtól kisebbre, éppen úgy ügyelt a város, mint a földkoncentráció megakadályozására. Több rendeletben 4, majd az 1820-as évektől 6 kötélaljban maximalizálták az egy gazda kezénél lévő földet. Minden gazda csak annyi szállásföldet tarthatott meg, amennyit meg tudott művelni. Ha egy családban a családfő meghalt és közvetlen örökösei kiskorúak vagy a gazdaság vezetésére alkalmatlanok voltak, akkor sor került a föld eladására. Hasonlóan jártak el abban az esetben is, amikor a successorok nem tudtak megegyezni, ill. az osztás során egy kötélaljtól kisebb földterület jutott volna egyikőjüknek. A megváltakozás után megélénkült a szállásföldek adásvétele, hiszen az, aki a földjére kirótt váltságot nem tudta fizetni, eladta birtokát. Ekkorra már kialakult az a réteg is, amelynek anyagi viszonyai lehetővé tették a készpénzzel történő földvásárlást, és annak szolgákkal, napszámosokkal történő műveltetését. A XIX. század első évtizedeitől az a szokás is kialakulóban volt, hogy az öreg, beteg családfő átengedte legidősebb fiának a szálláson folytatott gazdálkodást. A hétközben a szállásokon lakó földművesek csak a hétvégéket és a jeles napokat töltötték városi házukban, de a szállásra való teljes kiköltözés tilos volt, mint ahogy a szállásföldeken dolgozó szolgák többnapos városban való tartózkodása is. A nyíregyházi gazdáknál szolgálók között voltak a tanács rendelete szerint szolgálatra szorított, gazdasággal nem bíró helybeliek, valamint bel- és külföldiek egyaránt. Többségük a szállásokon segített, de voltak néhányan, akik a város tehetősebb lakosainál a ház körüli munkát végezték. A cselédtartás szabályait és a cselédek bérét évente az elöljáróság külön e feladatra kinevezett küldöttsége állapította meg, ill. ellenőrizte. A szolgák bére egy 1830-as rendelet szerint újévtől Szent György-napig 15 váltóforint volt 35 A tirpák vezetékneveket elemzi Mizser Lajos: Tirpák vezetéknevek. Nyíregyháza, 2000. c. könyvében. A betelepült népesség nemzetiségi összetételét a családnevek alapján Orosz Béla vizsgálta Nyíregyháza XVIII. századi betelepítése a családnevek tükrében c. írásában. (In: Magyar nyelvjárások. Szerk. Kálmán Béla, Sebestyén Árpád. Debrecen, 1973. 81-88.) A békéscsabai családnevekről lásd Dedinszky Gyula: írások Békéscsaba történetéből, néprajzából. Gyula, 1993. 36 Részletesebben lásd Balogh, 1970.
