Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)

Nyíregyháza igazgatásának története (1753-1848)

míg a csabaiak lakhelye a Csabai utca volt. A régi utcákat azokról a nagy településekről nevezték el, amerre vezettek (Debreceni, majd Fehértói, Orosi, Tokaji, Pazonyi, Kallói utca), vagy arról, ahol a helységen belül elhelyezkedett (Felső, Közép, Kereszt, Szélső, Tabán utca). A görög katolikusok által lakott utca volt az Orosz utca, a refomátusoké az Egyház utca, itt állt a templom is. Báthory István nádorról kapta a nevét a Nádor utca, és az általa 1421-ben építtetett serházról a Serház utca. Az 1750-es években a hosszabbrövidebb utcákat négy kerületre, palétára osztották: az első a Szarvas, a második a Pazonyi, a harmadik a Debreceni, a negyedik az Orosz paléta volt. A paléták jelentették a közigazgatás kisebb egységeit, az adót is ezekre a településrészekre egyenként vetették ki, palétánként választották meg az adószedőket, a rendfenntartó tizedeseket és éjjeliőröket. A paléták száma a népesség nagyarányú növekedésévei a XIX. század közepére hatra nőtt.

9 A beköltözők megtelepedésük után használatba vehették az egész határt,

10 mivel az uraságok nem kívántak majorságot létesíteni, így nem tartottak igényt a legnagyobb jobbágyterhet jelentő robotra sem. Az újonnan alakuló közösség a földesurak 1754-es és 1757-es szerződései értelmében számos gazdasági kiváltságnak is a birtokába jutott. Legjelentősebb a regale benefícium árendálása volt. Az 1757-ben kötött szerződés szerint az összes földesúri benefíciumot három évre kapták meg a nyíregyháziak évi 2000 Rft-ért. A földesúr csupán azt kötötte ki, hogy „a kezekhez bocsátott uraság jövedelmére jól számot tartani, bírák állal számolni, az uraság által approbáltatni, s ha mi az épülettől elmaradt, magok közönséges javára s gyarapítására fordítani" tartoznak.

11 A jövedelmek átadásán kívül a jövőre nézve lehetőségként foglaltatik a szerződésben a lakosság számára szőlőhely biztosítása, a vásári privilégium, a mesteremberek szaporodásával pedig a céhes privilégium megszerzése. Ezen kívül külön biztosítékot kapott az újonnan formálódott communitas arra, hogy „sem zsidó sem görög, sem más vélek egyben nem férhető kereskedő vagy másféle lakos közikbe nem elegyíttetik, hanem természetéhez és szokásokhoz illő móddal engedtetik meg a magok administratioja''.'

2 Ezek a szerződések nemcsak lehetőséget, hanem ösztönző „kényszert" is jelentettek a közösség számára. Ha nem akarták elveszteni az itt élők földjeiket, rétjeiket, telki és appertinentiális járandóságaikat, akkor évről évre elő kellett teremteni a taksa és a bérletek összegét. A ,, közösséget összekovácsoló, felelősségre szoktató, önállósodást segítő, a takarékos, megfontolt gazdálkodáshoz, piacra termeléshez" 13 ösztönzést adó contractusok értelmében ugyanis önállóságot élvezett a község elöljárósága a gazdálkodás szervezésében, az árendált jövedelmek kezelésében, valamint az állami, megyei és a földesúri aranyadó beszedésében. A magánjogi szerződések (végrendelet, adásvétel stb.) megerősítéséhez, az új lakosok felvételéhez azonban szükséges volt a földesúri jóváhagyás is.

14 9 Részletesen lásd Nagy E., 1931. 39-46. 10 A határhasználatról lásd Balogh, 1970. 11 V. A. 101. 37/37. 1757:8. 12 Uo. 13 Takács Péter hívta fel mindezekre a figyelmet lektori véleményében. 14 Lásd még Lukács, 1886.