Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)
Bevezetés
császáriak vereségét elfogadott ténynek veszik. Ismeretes, hogy Weiden Larenburgból ismét Sopronba helyezte át főhadiszállását, mialatt az északi hadsereg Pozsony alá vonta össze erőit, és egy harmadik hadtest Ovárnál állt fel. Weldennek egyedül Óvár és Sopron birtoklásával volt lehetősége arra — ahonnan az elsáncolt tábor a Lajta mentén menekült —, hogy a magyarokat a Duna jobbpartján feltartóztassa az osztrák területre való betöréstől. Az alaposan megerősített Pozsony bevétele nehéz lenne, mivel a magyarok itt egy támadásnál a Kárpátok nyúlványaira támaszkodó sereg ellen döntő hátrányban lennének. Ennélfogva megpróbálták Pozsonyt körülkeríteni, több ponton átkeltek a Dunán, és két egységgel támadtak Óvárra és Sopronra. Állítólag mindkét helyen elkeseredett ütközet zajlott, amelyről csak azt tudjuk biztosan, hogy az osztrákokat nagy veszteséggel visszaszorították, és a magyarok most mind a két város birtokában vannak. Az osztrákoknak nem sikerült ezeket a területeket gyorsan visszahódítani, így Bécs rövid időn belül a magyarok kezébe kerülhet, ha egyáltalán a felkelők szándékában áll a fővárost bevenni. 18. Wochenblatt, 1849. május 15. A magyar háború A magyaroknak az osztrák dinasztia elleni óriási harca az utóbbi napokban fordulatot vett, és ez Európát újra komoly bonyodalmakkal fenyegeti. Úgy tűnik, Ausztria sorsa megérett a döntésre. Ez az öreg Ausztria, a „becsületben és győzelmekben gazdag", most már egyenlő azzal a régi Ninivével 49 , amelyről néhány nappal ezelőtt L. Simon a Pál-templom szószékéről szólt, ahol a népek szabadsága erősen dörömböl, és ami egyszer még egy megjövendölt éjjelen 49 Ninive az asszír birodalom fővárosa volt, amelyet romba döntöttek.
