Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)
Bevezetés
romba dől. A mettemichi építmény, amelyben most már a múlt év márciusa óta harmadízben tört ki a népharag hulláma, úgy tűnik, többé már nem rendelkezik régi erejével, hogy e harmadikat is kibírja. Abban a pillanatban, amikor ezt írjuk, a magyar sereg talán már átlépte a határokat, és a Kossuth-huszárok már a Lajta habjaiban itatják paripájukat, sőt a bécsi István-torony őre talán már látja a távolban tábortüzük fényeit. Európa szeme most arra a Magyarországra tekint, amely a nyugat-európai kultúra legszélén oly erősen szítja a februári mozgalom szikráit, és most, amikor szinte az összes európai nép újra megnyugodni látszik, kimerülve 1848 megrázkódtatásaitól — újra a félig kihunyt tűz felélesztésével fenyeget. Igen, Magyarország völgyeiben és a Kárpátok lejtőin komoly dolgok készülődnek, világtörténelmi jelentőségűek. Annak az egész titokzatos népvilágnak, amely Metternich kormánypálcája alatt nyomasztó tépelődéssel hosszú évek során gyötrődött, megkondult az ébresztő harang, és nagy erőfeszítéseket tesz, hogy végre a szolgaság állapotából a független népek sorába lépjen. Ez többé már nem kicsinyes bosszúhadjárat, nem véres csata a Duna mentén, most már nem csupán a Kossuth és Jellacic közti döntésről van szó, a harc más nagyságrendet öltött, és nem más, mint egy despotizmus elleni keleti szabadságharc. Az egyik oldalon Ausztria katonái állnak, a főhercegségek, Tirol, Stájerország, Csehország, Morvaország német anyáinak szegény, becsületes fiai, akik kénytelenek egy számukra teljesen idegen ügyért vérüket ontani. Velük együtt, sőt az osztrák parancsnokság vasfegyelme alatt kötelesek harcolni a csehországi csehek, néhány lengyel ezred és Jellacic vezetésével a horvátok többsége, akik bosszút akarnak állni a magyarokon az elnyomásért, amelyet egyébként Kossuth első intézkedései a márciusi napok után megszüntettek. A másik oldalon találjuk a nemzetek valódi mintaképét, a tüzes magyarokat, a vad székelyeket, a szlovákokat, a románokat, az oláhokat, a ruténokat, mindenekelőtt a népek közti örök zsidókat, a vándorló forradalmár lengyeleket. Egy német légió is harcol