Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)

Bevezetés

Öffentlicher Anzeiger, 1848. október 28. A magyarországi harc (Befejezés) Szeptember 6-án püspöki vezetéssel, egy mindkét tábla tagjaiból álló, 150 fős küldöttséget találunk Bécsben, hogy egy sürgős kérésekkel teli, meglehetősen fenyegető hangnemű panaszlevelet nyújtsanak át a császárnak. A császár Schönbrunn ban tartózkodott, és már elhatározta, hogy a küldöttséget nem fogadja. A 60 kocsival Schönbrunnba hajtó magyarok többszörösen nehéz szívvel léptek a császár elé, hisz épp akkor jutott tudomásukra, hogy formálisan visszavonták a Jellacic bán méltóságának megfosztásáról szóló kiáltványt, eddigi eljárását helyeselték, és hogy őt a trón védelmezőjeként mutatták be. A magyar országgyűlés nevében azt kérte erre a küldöttség, hogy a király a pesti országgyűlést személyesen zárja be, hagyja jóvá mindkét ház törvényjavaslatait, és hogy vegye elejét a Horvátországban és Dél-Magyarországon zajló felkeléseknek. A király így válaszolt: ingatag egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy Pestre utazzon, de a szóban forgó törvényeket ellenőrizni fogja, és esküjéhez híven mindig kész lesz arra, hogy a birodalom törvényeit és a magyar koronához tartozó országok jogait fenntartsa. Ez a válasz villámcsapásként érte a küldötteket. A lesújtott szívekből nem tört fel éljenzés, néma csendben hagyták el a termet. Az egyik magyar a kastély elhagyásakor ezt mondta: „Még egy nép sem vett ily szomorú búcsút királyától." A legtöbb küldött a forradalom jelképét, vörös tollat tűzött a kalapjára. Két órával később a 150 mindenre elszánt férfi már a gőzhajón ült, mely a Dunán szinte repítette őket hazájuk felé, ahol a magukkal hozott hír még nagyobb izgalmat váltott ki, mivel Jellacic bán horvát csapataival ekkorra már három helyen lépte át a Drávát, és így Horvátországból a tulajdonképpeni Magyarország területére tört be.