Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)

Id. Mándy Péter: Szatmár megye

181. Matólcs Mező Város. Vizenyős Város lévén, a lakosok leginkább Gubás mesterséggel keresik vásárokon élelmöket. Hajdan Megyesi Simon Bán maradéki birták, utolsó 'Sigmond 1420-be szűnhetett meg élni, minthogy ez már akkor haldoklónak iratik egy tanú vallatásban. Itató, Nyáras, Horgas patak, Hagymás lapos, Bika gorond, Láz, Erdő rész, Libadűlő, Hartsás, Domb szer, Köles szer. 182. Nábrád Helység. A Nábrádi Nemzetségé volt, de később sokak másik (!) is bejöttek birtokába. Juharas, Bakonya erdő. 183. Fejér Gyarmat Mező Város. A Gyarmat név új telepedést értelmez, a Fejér pedig Prokopius által onnan származhat, hogy a Volga mellett lakó eleink tatár nyelven színökről Fejéreknek neveztettek, Etel fejért tévén, honnan Etelének, Attilának a neve. Régen l-ö Lajos alatt a Massel nemzet birta, a többek köztt Gilet Miklós Nádorispány fiainak. 1681. az ország gyűlésen tétetett, hogy a RCatholicusok a Reformátusoktól templomukat, s Pap házat elfoglalták. Rákosi kertalyja, Cserehát, Széles nyíl, Hármas határ, Borsony, Haraszt, Csanálos, Géberjényi ut, Daróczi ut, Fulposi ut, Czegenyi ut, Zsarolyanyi ut, Fűvesút, Vesszős, Kenderhely, Rövid sor, Tövisses, Gyűjtő, Háromhold, Vörös rét, Egerrét, Kis rét, Mogyorós, Hosszúnyár, Kisgaz, Koldus temető, Zarolya, Birhó erdő. Tölgy fától. Szenke. A Szamos és mellék folyókkal, Tisza, s Túrral közostöltésbe (!) van áradatkor. 184. Penyige Helység. A Szenke vize, mely a Tisza, Szamos és Tur áradásaiból származott folyó halakkal bővelkedik. 1383. Domahidy György birta. 1423. Domahidy István, és László fejek s jószágok vesztésére ítéltetvén, két harmada Kölcsey Dienesnek s rokoninak ment által, a többi részi az ártatlan Domahidyaknál megmaradt. 1681. az ország gyűlésen a Reformátusok bepanaszolták, hogy a Catholicusok az ö templomukat elfoglalták. Kórós rét, Bojos, Nagy erdő, Csonkás, 'Gyűjtő, mely minden áradatot egybegyüjt. 185. Nagy Ar Helység. 1410. Nagy Ar Báthory János által biratott, kinek jobbágyait Domahidy György és László Nyilakkal öszvelődözték. Vad almaszer, Palaj szeg, Tövis szeg, Rekesz oldal, Gyűjtő, Kis erdő, Cserhát, Gyepű szeg, Malom erdő. 186. Kis Ar Helység. 1419. Báthory Istvánnak és Benedeknek Nagy és Arba rész jószág adatott. 1565. Kis Árnál Svendi Lázár haszon nélkül táborozott, mikor az Erdélyiek egyességgel, a Török pedig Erdődöt ostrommal bevették. Miután a Basa - helyére menvén, azt elkerülte. Nagy örvény, Cserpatak, Halvány köz, Gyepüszeg, Tóbeli, Gyűjtő, Csejke. 187. Cseke Helység. A határja árvizes, azonba szép gyümöltsössei, mit a Tiszán lábókon hordanak le, fájok bőven, és sok szénájuk van. A Kőltsey Nemzetségnek a foglalás (descensus) idejérőli ös birtoka. Az akasztófánál, Tekererdőbe, Kis rekesz, Nagy rekesz, Tó köze, Sánta szeg, Remete, Halvány hát, Várszeg, Helmeczszeg, Tarpai szeg, Bodolai szeg, Egertse, Cserhát, Vargáé. Hlyen Sonkádon Bálinté, Domáé, Magosligeten Három emberé. Ezen hely nevek épen úgy módosulnak, mint a Tulajdon nevekbe először mondatott, Széchényé, Péché, Fáyé, és Ziché, miből Széchenyi, Péchy, Fáy, Zichy. A honnan ezen elváltozás által a birtok névből lesz Tulajdon, és első ejtésü Főnév. Nyáras, Kajtár biróé, Kis - Nagy Eger, Foglár Dese Szóna gyümöltsös, Irtott nyárfa. Erdei ezek: Eszenyő, Darvas, Patak köz, Káinok. 188. Istvándi Helység. Ezen helység is ős Kölcsey birtok. A' Tur vize körül folyja. 1516. a Tapónak háti szántó földek ezen határhoz tartozandóknak Ítéltettek. Ezen Tapólnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom