Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)
Nyíri járás
nyugotról Nagy Károly mező Város,- éjszakról Domahida, és Kis Majtény Községek határaival határos E' mező Városnak egyedül ezen neve él, és ezen nevón ösmeretes országszerte. Ez elnevezésén kívül hajdankortúl jelen ideig - másnak tudomására jönni nem lehet.Valamint annak hogy mely időben nyerte légyen Nagy Majtény ez elnevezését. Azomban mint nevéről is gyanítható hajdan nagy lehetett - 's magyar nép lakta - mint azt a' később ide települt német ajkú nép száján mai napig fenn maradt dülö földjeiknek elnevezései bizonyítják - Kik is a' 17-k Század végével a' háborgos időkben nagyobb részt kipusztultak a' fenn maradottak pedig a 18-k Század elején ujj földes Urok Grof Károlyi Sándor által ugyancsak Szatmár megyében fekvő Börvely Községébe szállhattak,'s el szállíttatván 1722 évben Schvártzvaldi Németekkel népesítetett be - kik is nem sokára Ulm vidéki Németekkel szaporodtak - 's ezek után nem sokára Köniseg (!) vidékéről bejött mint egy harmintz család telepíttetett le. Nagy Majtény név eredetére emlékezet 's hagyomány nints - 's iromány melyből ez kivehető légyen nem létezik,- a' mennyi a' régi irományokból kivehető előbb a' Báthory - Később a' Rákóczy család tulajdona volt- mig végre a' NagyKárolyi Grof Károlyi család birtokába került. Határa mely kevés emelkedettebb helyek kivételével sík főid - részint fejér szik részint fekete, buza, 's zab termésre alkalmas.- magában 5773. hold, és 478. ? öleket foglal.Szántó földje elvan osztva három fordulóra - melyek közzül a' dél nyugotti oldalon lévő - mert Esztró Községnek fekszik neveztetik Esztrói forduló nak - ez a' forduló szomszédos még a' Szentmiklósi, és Kr: Daróczi határral,- a' 2-ik forduló neveztetik Közép forduló nak, mert a' másik kettő kőzött esik,- és érintkezik a' NKárolyi határral,- a' 3-k Forduló pedig - mert nagyobb része a' Kis Majtényi határ felé esik neveztetik Kis Majtényi forduló nak - mely ís határos még a' Domahidi határral. Az Esztrói fordulóban van két dülö melynek egyike neveztetik görbe föld dűlő nek mert a' regulatio előtt, mely 1792-ik évbe tőrtént - itt a' Földek görbék valának, a' másik pedig hegyi dűlő nek - mert emelkedett helyen fekszik. A 2-k úgynevezett közép Fordulóban szintén van két dülö - melynek egyike - mert ezen dűlőben fekszik az úgy nevezett régi szöllös kert , neveztetik szöllö hegyi dülö nek.a' másik pedig neveztetik ökör halomn ak- mert itt régi időben kaszálló lévén 's egyenes sik főidőn egy kissé felemelkedett hely létezik 's legeltetés alkalmával az ökrök déleltek.A' 3-k úgy nevezett Kis Majtényi fordulóban van öt dülö - melynek egyike - mert régi időben kaszálló volt neveztetik réti dűlő nek.- a' 2-k neveztetik Kása föld dűlő nek - mer ide valamint régi időben, úgy jelenben is egy részébe köles vettetik - a' 3-k mert az ujj szöllös Kert ebbe esik - Ujj hegyi dűlő nek.- a' 4-k mert a' határbeli szántó földek közzül a' leg nagyobb darab földek vágynak - Nagy föld dűlő nek. - az 5-k végre - neveztetik Kis Oláh föld dűlő nek - ennek azomban elnevezése eredetéről tudomás nincs. E' fordulóban - és az Esztrói Fordulóban a' Kraszna folyó mentén legelő név alatt van mint egy 750. holdnyi legelő föld. Van a' határba továbbá - mely már mind a' három fordulók területén kívül esik - mivel azt a' Kraszna folyama ezektől elhasítja - e' szerént túl a' Kraszna folyamán kaszállók nevezet alatt 300. holdnyi kaszálló mely napkeletről a' Gilvácsi, Terebesi, és Piskárkusi, délről a Király Daróczi határral - nyugott, és északról pedig a' Krasznával - mely ezt a'