Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott… 1793–1837 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 23. (Nyíregyháza, 2001)

Nyíregyháza mezőváros határozatai (1793-1837)

1500 köblös földek a szokott 12 krajcáron kívül 6 váltóforintjával rendeltetvén ki­osztatni. Ezen kiosztandó mennyiségnek kiszemlélése végett nemzetes elnök urak, Kobilitz Dániel, Hatzel Antal, idős Juhász Mihály, Kováts Ferenc, Sulyan Ádám, Kováts Pál, Hankovszky András és ifjú Sulyan József jelentésök bevárása mellett kineveztetnek. 289. A Bujtos földjének használatáról 1836. március 16. V. A. 101/a. 8/8. No. 1738. Ugyancsak főbíró úr tanácskozás alá terjeszti, hogy a mostani száraz tavaszon nem lehetne-e a Bujtosnak már régen óhajtott árkoltatását munkába venni, s ezáltal azon szép darab földet jöven­dőre nézve a víztől megmenteni. A közönségnek régi óhajtása lévén a Bujtost a víztől felszabadítani, amennyiben ennek kieszközlése a mostani száraz időben alkalmatosabban megtörténhetik, nemzetes elnök urak odautasíttatnak, hogy ezen Bujtost a szükséges helyeken ár­koltassák fel, s ezen árkoltatás a lakosok által minden különbség nélkül a felosztás szerint kire-kire kivetendő mennyiségben teljesíttessen. Ezen árkoltatásnak mikép­pen eszközlendő megtétele iránt adandó vélemény végett nemzetes Kováts Ferenc, Sulyan Ádám és Kováts Pál kineveztetnek. 290. A cserépvető szín átépítéséről 1836. március 16. V. A. 101/a. 8/8. No. 1740. Ugyancsak főbíró úr a cserépre ügyelő küldöttség nevében előterjeszti, hogy amennyiben a régi cserépvetö szín csak nádfallal és fedéllel készült, s emiatt nemcsak maga a szín, de minden abban lévő formák és állások is a tűzi veszedelemnek igen ki vannak téve, a küldöttség szükségesnek látja ezen színt az újhoz képest alól téglával, felöl egy sor vályoggal mindenesetre falaztatni és nád helyett cseréppel fedetni. Egyszersmind azt is jónak látná, hogyha ezen színben még egy cse­répvetö műhely állíttatna, s evégből a szín 6 ölekre meghosszabbítatna, mely új kömívesi és ácsi munkák vállalása iránt az illető mesterekkel értekezvén, a kömíves a város materiáléiból 200 váltóforintért, az ács pedig a maga materiáléiból, ideértvén az új állásoknak és formáknak is ké­szítését, 1106 váltóforintért és 200 lécekért vállalná fel. E részben tehát a küldöttségnek utasítás­ra vagyon szüksége. Egyszersmind bejelenti a küldöttség azt is, hogy amennyiben téglára a lako­soknak is szükségük fog lenni, ennek eszközlése céljából a téglaégetés iránt is különös contractusra lépett, mely szerint három ember egy asztalon nemcsak a cserép alá, de azon kívül is fog téglát vetni és égetni, ezen téglának ára azonban az első kirakás után fog megállapíttatni. Ezen jelentés következésében a küldöttség odautasíttatik, hogyha az ács a maga materiáléiból a szükséges ácsi munkát 1000 váltóforintért, a kömíves pedig a város materiáléiból a kömívesi munkát a cserépfelrakással együtt 200 váltóforintért ma­gára vállalja, a javallt újítások és igazítások megtétethetnek, a téglaégetés iránt tett provisio pedig helybenhagyatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom