Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott… 1793–1837 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 23. (Nyíregyháza, 2001)
Bevezető
V. Ferdinánd 1837-ben kelt, Nyíregyházát privilégiait mezővárosnak nyilvánító kiváltságlevele biztosította. 11 Ez a kivételes kiváltság, amellyel nem sok település élhetett Magyarországon, új korszakot nyitott Nyíregyháza életében. A mezőváros igazgatása Az 1753—1754-től alakuló közösség számára már a betelepedéskor jelentős autonómiát biztosítottak földesuraik: kezdettől választhattak bírót, törvénybírót, 10 esküdtet, 1 lovas hadnagyot, 2 lovas tizedest és négy albírót. 12 Rajtuk kívül a bérbe vett földesúri regálék felügyeletére és irányítására évenként újíthatták tisztségükben a mészárszék-, bor- és malombírákat. Az új közösség első jegyzője — Reguly Sándor, aki jól ismerve a hazai közigazgatási gyakorlatot, ellátta a szükséges írásbeli tennivalókat-—a betelepülőkkel együtt érkezett Szarvasról. Az elöljáróság megalakulásától kezdve hármas feladatkört látott el: végezte a közigazgatási teendőket, szervezte a település gazdálkodását és bíráskodott a 2-3 forintig terjedő kisebb ügyekben. Ahogy a természetes szaporodás és a bevándorlás következtében 20-30 év alatt megduplázódott lakosság száma, úgy sokszorozódott meg az elöljáróság feladata is. Mindenekelőtt megélhetési lehetőséget kellett biztosítani a Nyíregyházán élőknek: házaik felépítéséhez telket, gazdálkodásukhoz a már felosztott szállások között szántóterületet, állataik tartásához bérelt legelöt, a megtermeltek és a kézművesek által készítettek értékesítéséhez megfelelő piaci körülményeket. A betelepedés utáni években mindhárom feladatkört a főbíró és helyettese, a vice-, más néven törvénybíró látta el. De a saját gazdaságukat az egy évre történt megválasztásuk idejére „odahagyó" bírák és jövedelemkezelők a XVIII. század végén csak úgy voltak képesek feladataik ellátására, hogy bővítették a közért tevékenykedők körét. Az új gazdálkodási területek (vásártartás, pusztabérlés) felügyeletére újabb tisztviselőket (vásárbíró, pusztainspector) választottak az éves tisztújításokon. 1792-ben az úriszék intésére az egyre népesedő, szélesebb körű gazdálkodást folytató város pénzügyeinek kezelését is külön tisztviselőre, a perceptorra bízták. A betelepülés utáni első évtizedekben nem mindenkinek volt módja arra, hogy maga helyett a gazdálkodást fiaira vagy szolgákra bízva hosszabb-rövidebb időre elvállalja a közfeladatok ellátását, így az elöljáróságot viselők egy évre szóló megválasztásuk után ritkán vállaltak tisztséget a következő évre, évekre. Emiatt egy-egy hosszabb távra nyúló szerződés, bérlet stb. érvényesítése nem mindig volt zökkenőmentes. A gazdálkodás folyamatossága, a városi árendák kellő hasznosítása így szükségessé tette egy olyan testület létrehozását, amely az éves tisztújításoktól függetlenül évről évre figyelemmel tudta kísérni a haszonvételeket. E célból 40 állandó tagból álló testületet választottak: „ ezen 1793. esztendőben Szent András havának 6. napján ezen Nyíregyháza város árendába bírván minden regale beneficiumokat, szükségesnek tanulta, hogy ezekből járni szokott jövedelmek annál jobb hasznával lehessenek, mely úgy lehet, hogy nem csak egy ember, mint a bíró, aki úgyis publicum dolgaival terheltetik, azoknak kormányzására vigyázzon, de több communitasnak tagjai is tanácskozásban bizonyos esetekben concurráljanak. Ugyan avégre megújította régentén is úgynevezni szokott electa communitast, azaz választott közönséget.-" A választott közönséget időről időre —először 1804-ben— megújították, az elhunyt vagy beteg tagok helyett másokat választottak. A választott közönség az igazgatásban gyakran részt 11 A privilégiumlevél elnyerésének körülményeiről részletesebben lásd Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza szabad és privilégiait várossá válása. In: Nyíregyháza kiváltságlevele, 1837. Hasonmás kiadás. Szerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1997. 12 Balogh, 1982. 102. 13 SZSZBML, V. A. 102/a. Nyíregyháza mezőváros tanácsának iratai. Jegyzőkönyvek (a továbbiakban V. A. 102/a.). 1/81. 197. fol. 1793.