Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)
TERMÉSZETI KÖRNYEZET
füzfagyapotból remekül alakítva zacskóvá; a szakadékokban a partifecskék sejtszerű odúi. Az egyik partját, mely a Tisza „járt" ágát követi, rövid látogatás végett meg-megszállják a tutajosok, akik ott hevenyészett sátorkunyhót raknak amíg a szél alábbhagy, mely talpaikat kiverte. Néha egy-egy merész vadász is áthozatja magát a túlpartról, akinek szenvedélye ritka vízi sasokat, barna íbiszeket 5 löni, vagy egy botanikába keveredett falusi tanító, aki keresi a ritka tátorján-gyökeref, melynek egy darabjából húsz ember jóllakhatik. De állandó lakóik is voltak ezeknek a szigeteknek. Ezek között pedig a pákász 7 már világlátott ember! Az egy darab fűzfából maga faragta lélekvesztöjén bejárja a Holt-Tiszát, a mocsarakat, a vízben álló erdőket, amelyeket a bérlő halász nem pécéz ki tilalmasnak, s lesi horoggal, pendelyhálóval, meglepi tapogató kassal a halat; száraz nyáron kiássa a szikkadt vízfenékbe menekült csukát. Néha naphosszat eláll mozdulatlanul, mint egy szobor a csónakja orrán, az öttagú szigonyt magasra emelve, s ha nagy halat lát közelíteni, villámgyorsan belehajítja a harpunáját 8 . A pákásznak néha vendége is akad. Debreceni, pataki diákok el nem mulasztják, hogy vakáció alatt az ősvilági foltokat be ne barangolják. De sokkal rendesebb vendégei voltak a tiszai szigetnek a „szegénylegények", akik lopott lóval, tulokkal átúsztattak a Tiszán, s aztán meghúzódtak a füzesek árnyékában, míg a vármegye pandúrjai 9 nyomot vesztve szaladgáltak előre-hátra az üldözésükben. Némelyiknek ez volt a leszállóhelye, ha innen-amonnan a tömlőéből kikerült, néha nem is magasabb engedelemmel. Itt senki el nem árulta, senki nem kereste. Ha ügyes ember volt, még bankókat is csinálhatott; arra is volt eset. A dohánycsempészethez pedig éppen a természet által legjobban előkészített hely volt ez a vízövezte magány, nagy odvas fáival. Hanem hát mindennek a szép idillnek véget vet apródonként az új korszak megizmosuló rendszere. A Tisza-szabályozással, mint egy régi ívású erdész monda, „mind elrontották az urak a mi szép mocsarainkat". A súlyom"' helyén búza terem már, a csík" sem marad meg a lucernásban; a kivágott vízi erdő talaját „Ameriká"-nak nevezik most, s ott háromméteres tengeri hányja a selymét; a bíbicterjesztő' 2 tóban ezrei a szelíd ludaknak úszkálnak jó őrizet alatt; maga a sziget területe kataszter alá van véve és osztályozva; birtokosa iparkodik jövedelmet húzni ki belőle: gyümölcsöst ültetnek, a fűzfavesszőkből kosarakat fonnak, s a kosár gyümölcsöstül elrepül vasúton Berlinig, Szentpétervárig; a gyógyfüveket megbuktatta a salicyl [tartósítószer], a szabadon termő szik5 íbisz: főleg melegebb, mocsaras tájon élő sarlóforma csőrű madár 6 tátorján: fehér virágú, nagy szeldelt levelű, vastag törzsű, embermagasságú évelő növény 7 pákász: mocsaras, lápos vidéken, halászattal, vadászattal, madarászattal foglalkozó személy * harpuna: nyílformájú, szigonyszerü halászszerszám 9 pandúr: vármegyei vagy városi rendfenntartó fegyveres alakulat tagja 10 súlyom: állóvizek, főleg mocsarak felszínén tömegesen tenyésző, ehető termésű úszónövény " csík: halfajta. Ha a víz, amiben él, kiszárad, az iszapba fúrva, bélcsatornáján át lélegezve is megél. 12 bíbic: vizes réteken, mocsarakban élő galamb nagyságú madár
