Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1933.

Július 21. Csütörtök. Svartizennél délelőtt 10 órakor elértük az Északi sarkkört, kaptunk Taufscheint-Neptuntól névre szóló igazolványt, hogy átléptük a sarkkört. Svartizen kis falunál kiszállottunk, gyalogkirándu­lást tettünk az alig 2 km-re levő, majd a tengerig lecsúszott gleccser­hez. Zúgó patak mellett törpe nyírfák között kanyargott az út a jégfal­hoz, melynek szélessége 8-10 méter között váltakozott, de a sok gömbölyű kő miatt nehezen volt elérhető. Ez a híres Svartizen gleccser 15 kilómé­ter széles és 55 km. hosszú,1400-1600 méter magas hegyekről csúszik a tengerbe. Útközben vásároltam egy Svartizen feliratú szeges végű festett botot 2 1/2 pengőért. Megtapogattam a kékesfehér jégtömeget. Oól kifárasz­tott ez az út, de megérte. Négy órai tartózkodás után továbbhajóztunk. Ma reggel fókát láttam messziről a tengerben. Délután elhaladtunk a megkapó­an szines Bodő város előtt. A háttérben fantasztikus alakú sziklahegyek meredeznek felhő gallérba burkolózva. Nagyon szép idő volt, éjjel 12 óra­kor erős szürkület. Nincs már éjszaka ! Július 28. Péntek. Reggel programon kívül kikötöttünk a kis, 5000 lakosú Harstad városka előtt. 20 C.° meleg van. Megnéztük a 3 km-re fekvő 700 éves kötemplomocskát, külön autón tettük meg az utat. Az út ligetek között kanyarog. Itt láttuk az első lapp nőt. 2 1/2 órát töltöttünk a parton. A városka tiszta és csinos, többnyire kisebb, egyemeletes faházakból áll, a szokásos norvég stílusban. Van azonban nagyobb épület is, autók is áll­nak rendelkezésre. A környező dombokon nyirfaligetek díszlenek. Indul a hajó, integetnek a városiak, szól a zene, felhangzik a norvég és kétféle német himnusz,- az egyik a Hitler-féle - haladunk az északi sarki tengeren Hammecfest, Európa legészakibb városa felé. Délután 7 órakor elhaladunk Tromső mellett, közel vagyunk, egész jól látjuk a szelid domboldalon a 3-4 kilométer hosszúságban elterülő várost. Háttérben hegyóriások, a város bal­kézre, szigeten terül el. Visszafelé jövet szintén Tromső mellett hajóz­tunk, pókkal kedvezőbb, napfényes időben, s több mint 20 percig gyönyörköd­hettem a teljesen norvég karakterű, de kissé szürkébb városkában. A város szigeten épült. • Túlius 29. Szombat. Reggel 8 órakor szálltunk partra Európa legészakibb vá­rosiban, Harrnerfestben. Olyan jellegű, mint a többi norvég város. A kikötő­ben sok halászbárkát és két nagyobb hajót találtunk. A kikötőtáren autók, sok üzlet, lapp nők és férfiak. Az idő hűvös, 10 C.°, az eső permetezik,de nem gátol o járkálásban. Az üzletek előtt kitömött jegesmedve, rénszarvas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom