Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)
GYARMATHY Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró
Betöltötte a 66. életévét, amikor a közszolgálatot, a hivatalviselést befejezte, de a közéleti szereplést nem hagyta abba. Erről így írt: " hazajöttem Nyíregyházáról, tegnap volt rendkívüli közgyűlés, nyugdíjaztak. Virányi Sándor (= az alispán) terjesztette elő kérelmemet, szép elismerést kaptam, többször megéljeneztek. Pár szóval megköszöntem a törvényhatóság eddigi támogatását s felajánlottam további szolgálataimat. Újból lelkes éljenzést kaptam. Megválasztottak a kisgyűlés rendes tagjául. Nagy hatásköre lesz e 24 tagú bizottságnak".* Gáváről húgaival együtt átköltöztek a vásárolt és újraépített tiszaberceli házukba. Vett néhány hold földet, a saját konyhai szükségleteik kielégítésére - két húga is vele lakott, ők végezték a házvezetést -, az uradalomtól földet bérelt, de azt is másokkal műveltette, csak kertjének gyümölcsfái adtak némi elfoglaltságot számára, gazdálkodáshoz nem volt hajlama. Három évig lakott Tiszabercelen és 1932 végén, 68 éves korában végleg Nyíregyházáza költözött. " Nagy elhatározásra jutottam, beköltöztünk Nyíregyházára, mert az itteni ( tiszaberceli!) egyhangúság valóságos remeteélet, nem nekem való, orvos, patika nincs, márpedig a mi korunkban gyakori a betegség. A Nyíregyházára való utazgatás nagyon költséges, ott a napi kosztom 6-7 pengőbe kerül, a megyeházi bérszoba évente 240 pengő."** Rendszeresen igénybe vette a kaszinó és vármegye könyvtárát, hetente egy-két alkalommal moziba járt, s a színházlátogatás Nyíregyházán, Debrecenben és Budapesten egyaránt el nem maradható programját képezte. Többször kecsegtették főíspánsággal hívei és barátai, ő inkább képviselőségre, majd egyre többször a felsőházi tagságra pályázott. Egyszer volt azonban csak erre a címre hivatalos jelölt, de sem a rendes, sem a póttagságot nem nyerte el.*** Az egyik monográfiában a közélet fáradhatatlan emberének nevezik. 5zámos gazdasági és kulturális és sok egyéo hasznos célt szolgáló tömörülésnek volt a szervezője; választmányok, igazgatótanácsok, végrehajtó bizottságok álén töltött be elnöki vagy alelnöki tisztséget. + Napló. II.k. 1929. december 10. 48.p. ++ Napló II. k. 1932. augusztus 30. és november 3. 153. és 160. p. Lásd még az 1933. január 1. 166. p.-át. Napló. II. k. 1935. december 23. 261. p. Háger i.mü. 322. p.