Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

GYARMATHY Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró

A Tisza-társulat választmányának tagjaként, annak rendezvényein rendszeresen részt vett, agilis javaslatait nem mulasztotta el megten­ni, még akkor sem, ha azokat nem mindig fogadták szívesen. Rendszere­sen újraválasztották a választmányba, 1944 októberéig szorgalasan te­vékenykedett.* A Nyíregyháza vidéki Kisvasutak igazgatóságának előbb elnöke,a húszas évektől alelnöke volt. A kisvasutat Nyíregyháza-Balsa, illetve Hyíregyháza-Dombrád között használati szerződés keretében egy tröszt (s Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállaltok számára, Budapest V., Nádor u. 12.) üzemeltette. Többször került veszélybe a for­galom fenntartása mert a szükséges hitellel nem rendelkeztek. Különö­sen a gazdasági világválság idején (1929-1933) két év alatt a bevétel 40Vkal csökkent. Olchváry személyesen is sokat kilincselt, és amikor 1936-ban a szükséges hitelhez hozzájutottak, a tröszt további 10 évre a szerződést meghosszabbította. Nagy bajtól szabadult meg ezzel az NYVKV.' A dadái felső járásban lévő Hangya-szövetkezetek vezetőit 1926. jú­nius 23-án Gávára hívta össze Olchváry és meggyőzte őket egy tejszövet­kezet alakításának fontosságáról. A kezdeményezés nyomán létrejött Sza­bolcs megyében az első tejszövetkezet. 1927. július 27-én Buj községben volt a nyitás, a tejfeldolgozó berendezés jónak látszott. Hitelszegény­ség miatt a tejszövetkezetet Nyíregyházára kellett átvinni. A nyíregy­házi tirpák gazdák vállalták a hitelre a kötelezvényt, ez sokat segí­tett. Olchváryt a szövetkezet elnökévé választották. Sok gondja volt, mert - szerinte - a magyar ember igen rossz kereskedő, nehéz volt biz­tosítani az üzleti pontosságot és tisztaságot. Nyugdíjazása után az elnökségtől megvált, és a tejszövetkezet is 1936 végén felszámolt és megszűnt. Lakhelyén,Gáván a fogyasztási (Hangya) szövetkezetnek.és a takarék­szövetkezetnek is ő volt az elnöke. Mindkettővel sok baja volt. A hitel­szövetkezetnek nem volt pénze, mert kevés volt az üzeletrész, a tagok pedig nem akartak fizetni. Rövid időre a harmincas évek elején a falu­si gazdakört is újjáélesztette. Tiszabercelen annak tiszteletbeli elnöke is volt, de rövidesen Nyíregyházára költözött, a gazdakört magára hagy­• Háger i. mű. 302-313. A Nyírség és Nyírségen működő vizszbályozó t-ár^-u Is "tok c f6J6Zßt, ++ Napló II. k. 1934. január 13. 212.p. 1934. június 2B. 221-222.p. 1936. december 15. 277.p. Napló. II. k. 1928. március 1. 360.p. 1936. december 31. 277.p. Napló I. k. 1<Ç24. március 12. 151. p. 1925. február 14. 204.p. 204. p. Il.k. 1930. augusztus 30. 72.p. 1930.nov.30. 81.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom