Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

GYARMATHY Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró

A székhelyközség, Gáva elöljárósága is, 1930-ban díszpolgárává választota. Ibrányban utcát neveztek el róla.* Olchváry rátarti dzsentri volt , aki a család ösi jogainak bizonyítására többször tett hivatalos és magánjellege lépéseket, erre a költséget sem sajnálta. 1926-ban járt Bécsben, e kirándulás alkalmával a kabinetirodá­ból, ahová 1917-ben irataival együtt a kamarási ösfát (• leszármazásának családfáját ) is benyújtotta, visszaszerezte. * Ez az 6si származás vér­tezte fel Olchváry Pált azzal az úri magatartással, majd jussot adott neki közéleti szereplésre, s az arra egyébként is alkalmas világban a díszma­gyarban való megjelenésre. Szívesen öltözött ünnepségeken díszmagyarba. Birtoka nem volt, de voltak ősei, és volt hivatali méltósága, így a me­gyei és országos úri társasági és politikai összejöveteleknek, hivatal­ban és fehér asztal mellett, meghívott résztvevője lehetett. Olchváry magabiztosan vállalta ezt a szerepet. A maga módján puritán életet élt, ha kártyázott is, azt inkább az úri hölgyek szórakoztatására filléres, alapon tette, szeszt gyomorbántalmai miatt nem fogyasztott, a fehér asz­tal mellé sem a lakoma, hanem a politika, az úri társaság kedvéért ült le. Olvasott és világjárt ember volt, a társaságban élményeivel lenyű­gözte hallgatóságát. A Nyíregyházi Kaszinónak 51 éven át volt tagja, majd 1938-ban annak dísztagjává választották.*** Még a Balaton-szövetségnek is tagja lett egy balatonfüredi nyaralása alkalmával,**** pedig az mesz­sze volt megyéje határaitól. Olchváryt járása községeiben úgy ismerték kortársai, mint akivel a miniszterek paroláztak, a megyei elöljárók is tisztelettel beszéltek. Olyan dzsentri volt, akinek mindig volt pénze, aki csak addig nyújtóz-. kodott, ameddig a takarója ért, pénze nagy összegben soha nem gyűlt össze, de adóssága sem volt. A hitel nyújtotta lehetőségeket kihasznál­ta, de arra nagyon vigyázott, hogy el ne adósodjon, mindig pontosan törlesztett és újabb adósságba nem keveredett, míg az előzőt nem tisz­tázta. • Napló. I. k. 1925. március 13. és 17. 207. p. aug. 4. 223.p. 1927. január 7. 307. p. Napló. II. k. 1930. október 14. 77.p. 1936. március 4. 265. p. 1928. 20.373.p. Napló I. k. 1926. szeptember 21. 289, p, és 1927. január 14. 308.p. *** Napló. II. k. 1938. február 20. 292.p. •M-M. Napló. I. k. 1928. június 2. 372. p:

Next

/
Oldalképek
Tartalom