Fekete Zoltán: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei éremgyűjtők éremkiadásának története - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 4. (Nyíregyháza, 2002)

Az első emlékérem születése

A4, pontban foglaltak végrehajtására a vármegye történeti nevezetességű helyeinek kijelölésével megbízott küldöttség idejében elkészítette a javasla­tát, amely szerint a 4 helyen emlékoszlopot, a 3 helyen emléktáblát tervez­tek felállítani. A nevezetes helyek megjelölése már 1894-ben több ízben napirendre ke­rült a törvényhatósági bizottság ülésein. 1895. május 15-én döntötték el, hogy hová kerüljenek az emlékek: Szabolcs várába, Nagykálióba, Nyíregy­házára és Karászra emlékoszlopot terveztek, a kisvárdai vár falára, a vajai kastélyra és a nyírbátori református templomra emléktáblát. 2 A millenniumi emlékművek elkészítésére 1896-ban kiírt pályázaton a bu­dapesti Gerenday Antal, a szegedi Fischer János és a nyíregyházi Goldberger Dávid, illetve Führer Zsigmond cége vett részt. A pályázatok elbírálására összehívott hat tagú bizottság 1896. szeptember 21-én az alispán elnöklete alatt egyhangúlag a Gerenday A. és fia cég ajánlatát fogadta el. 3 A 6. csillag tehát azokat a településeket jelzi, ahol a millennium alkalmából emlékoszlo­pot, illetve emléktáblát állítottak. A szabolcsi emlékmű fő lapjára a következőket vésették: „A honfoglalás­kor pihenője, 1092-ben országgyűlési tanácskozási színhelye volt a magya­roknak e vár", a hátsó lapjára ezt: „Szabolcs honfoglaló vezér és Szentnek nevezett László király emlékéül emelte Szabolcs vármegye közönsége 1896". 4 1897. október 12-én a közgyűlés Liptay Béla javaslatára utasította az alis­pánt, hogy a szentnek nevezett László kitételt helyesbítse javíttassa ki Szent Lászlóra. Az oszlop két oldalára Leövey Sándor árvaszéki jegyző Zabolch vára című költeményének utolsó sorai kerültek: „Elmúlt egy ezer év, annak állj, mint őre. És légy buzdító jel a munkás jövőre!", illetve: „Hirdesd, míg a világ, hirdesd míg napja tart: Hogy helyén találja harcz, munka a ma­gyart!" 5 A millenniumi emlékek felavatása 1897 szeptemberében mindenütt ünne­pélyesen történt meg. ezek sorából kiemelkedik a szeptember 7-i Szabolcs községi ünnepély. Itt rendkívüli díszközgyűlést tartottak a jeles alkalom tisz­teletére. 6 Az érem címerképe az eredeti pecsétekről készült, ezek leírása az alábbi­akban olvasható. Szabolcs vármegye címere, 1837. „Szabolcs vármegye címeres pecsétjét 1714-ben adományozták, 1729-ben megújították, majd 1837-ben V. Ferdinándtól kapott magyar nyelvű körira­tot: NEMES ZABOLCH VÁRMEGYE PETSÉTJE 1836. Akörpajzs kékkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom