Fekete Zoltán: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei éremgyűjtők éremkiadásának története - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 4. (Nyíregyháza, 2002)
Az első emlékérem születése
és ezüsttel negyedelt. Az 1. mezőben zöld talajon három, arany szárú és levelű arany búzakalász, a 2. mezőben függőlegesen állított természetes színű hal látható (nem a nagykállói Kállay család címeréből való, annak magyarázata egészen más), a 3. mezőben zöld talajon három ágú csonka, barna fatörzs áll, a 4. mezőben felajzott íj lebeg vörös ideggel, vörös tollú, arany hegyű ezüst nyíllal." 7 Szatmár vármegye címere, 1721., 1838. „Szatmár vármegye címeres pecsétjét III. Károly adományozta 1721-ben a következő körirattal: SIGILIUM COMITATUS SZATTMARIENSIS ANNO MDCCXXI. 1838-ban V. Ferdinánd kis változtatással megerősítette a címert. Az arannyal szegélyezett, csücskös talpú pajzs kétszer hasított és kétszer vágott, így kilenc mezőből áll. Az 1., fekete mezőben jobbra harántosan állított vörös rák látható. A 2., arany mezőben nyitott, rubinnal és zafírral kirakott, bíborral bélelt arany levélkoronából faragott kövekből épített barna vártorony emelkedik ki két fekete lőréssel, jobbról és balról ormára tűzött vörös zászlókkal. A3., kék mezőben, téglalap alakú arany keretben fejjel lefelé, jobbra harántosan természetes színű hal fekszik. A4, mező aranynyal és vörössel hétszer vágott, az arany vágások négy folyót, a Tiszát, Szamost, Krasznát és Túrt jelképezik. Az 5., kék mezőben egy arany, nyitott koronát viselő, zöld, farkába harapó sárkány által körbezárt mező, benne zöld hármas halom, rajta természetes színű karvaly áll, felemelt jobb kannával és csőrével vörös szívet tép (a báró Károlyi család címeréből). A 6., vörös mezőben zöld halom tetején arany gabonakéve áll. A 7., kék mezőben zöld levelű vörös szőlőfürt lebeg. A 8., arany mezőben zöld talajon természetes színű szarvas lép. A 9., kék mezőben zöld szárú és levelű arany-sárga makk lebeg. A pajzson nyitott, rubinnal, zafírral és igazgyöngyökkel kirakott, bíborral bélelt arany levélkorona nyugszik. A sisaktartó jobbról kék-arany, balról vörös-arany." 8 Bereg vármegye címere, 1836. „A vármegye magyar nyelvű körirattal ellátott címeres pecsétjét V. Ferdinánd engedélyezte 1836-ban: BEREGH VÁRMEGYE PETSÉTJE 1836. A pajzs címerképei a vármegye kedvező természeti adottságaira utalnak. Az arany láncszemen függő kör-pajzs ezüst görög kereszttel arányosan negyedelt. Az 1., kék mezőben zöld leveles ezüst szőlőfürt, a 2., vörös mezőben zöld levelű, arany szárú három makk, a 3., vörös mezőben balra forduló, ágaskodó arany medve vörös, kioltott nyelvvel, a 4., kék mezőben egymás felett úszó ezüst hal lebeg." 9