Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Galambos Sándor: „Jót s jól” (A jótékonyság egyes formái Nyíregyházán a dualizmus korában)

legkitűnőbbnek mond ki. " Az elsődleges feltétel — a balesetet szenve­dett tűzoltó segélyezése — mindenképpen szociálisan (is) motivált, míg a második már teljesítményelvü. Az iskolai adományokat a kamatok folyósításának időtartama szerint két csoportra oszthatjuk. Az ösztöndíjak több éven keresztül biztosítottak ugyanannak a tanulónak kedvezőbb anyagi körülményeket. A jutalom­díjak és a segélyalapítványok kuratóriumai pedig évenként döntöttek a kedvezményezettek személyéről. A segélyalapítvány természetesen szo­ciális jellegű, tanulmányi követelményt nem támasztott. Annál inkább megtették ezt az ösztöndíjak és a jutalomdíjak, de ezek többségében is fellelhető a szociális mozzanat. A legtöbb alapítványt a megye egyetlen gimnáziumának, a nyíregy­házinak a tanulói számára írták ki. Néhány adományozó, mint például dr. Békési Ignác, Bleuer Sámuel és Várallyai Ferenc csupán annyit rög­zített az alapítólevelében, hogy szegény sorsú, jó előmenetelű diákokat kíván támogatni. Burger Mihály 1902-ben ezekhez az alapfeltételekhez azt a kiegé­szítést csatolta, hogy az árvákat előnyben részesítsék. A jómódú Haas család négy év alatt két leánygyermeket veszített el. A nagymama a sze­retett unokák emlékét alapítványokkal is meg kívánta örökíteni. Mind a két adomány a leányiskola továbbtanulni szándékozó, jó magaviseletű, jeles eredményű és szegény sorsú növendékét segítette. Hogy a világ eseményei a XX. században már a legkisebb közösségek életére is hatást gyakoroltak, azt a két alapítvány feltételrendszerében meglévő különb­ség is mutatja. A Klár Veráról elnevezettet 1912-ben, míg a Haas Etelka nevét viselőt 1916-ban hozta létre Haas Mórné. Ez utóbbiban már helyet kapott az a kitétel, hogy a feltételeket egyébként teljesítők közül előny­ben kell részesíteni azokat, akiknek édesapja hősi halált halt vagy rok­kanttá vált az első világháborúban. Az eddigiekből is láthatjuk, hogy a duális alapítványokat preferencia­sorrendjük alapján két csoportba sorolhatjuk. Az egyik típus felté­teleiben egyforma súllyal szerepel a szociális és a teljesítményelv. A má­sik típus az alapfeltételek mellett kiemelten szociális szempontot is fel­tüntetett. Ez azt jelenti, hogy ha az alapfeltételeknek többen is megfelel­tek (ahogy az többnyire meg is történt), akkor a szegényebb, hátrányo­sabb helyzetű tanuló esélyei nőttek meg a támogatás elnyerésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom