A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914
Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911-1914 kijelölt] ellenség által meg volt szállva. Este 9-10 órakor pontonhidat építettek hidászaink, és azon átkeltünk. Átkelés előtt lőállásunk a főúton, egy száraz vízlevezető árok mellett volt. Az árokra valószínű, a Maros áradásakor volt szükség. Az árokban és mellette igen jó kukorica volt, ahová az ellenségnek jelölt gyalogság befészkelődött. Ütegünket meg akarták rohamozni. Az elsőtiszt tüzet vezényelt. Az ellenséges gyalogság csak kúszott előre. Figyelték, hogy most mi fog történni. Az egyik [löveg]kezelő a gyakorló töltényt földdel megtöltötte, és úgy tette be a csőbe. Elsütötték az ágyút, hát az ellenség visszaszaladt. Nem is kellett sokat lőni, már kaptuk a parancsot: »Fajierenstelen«, tüzet szüntess! Az úttesten, az ágyúmtól kb. 9 méter távolságban állott három szürke sapkás tiszt. Karjukon és sapkájukon széles fehér szalag volt, ami jelezte, nekik szabad mindenhol figyelni. Egyik hozzám lépett és németül megkérdezte, melyik ezred és melyik üteg? Én feleltem, mire az elsőtiszt megérkezett, és azzal beszélt tovább. Az elsőtiszt aztán közölte velünk, hogy [Ferenc] Ferdinánd trónörökös volt. A másik kettő báró Kárg [Karg] János altábornagy37 és Köves vagy Kövesházi [báró Kövessházi Kövess Hermann] tábornagy38, hadosztály- és hadtestparancsnokok. Két hét sem telt el, tizedesnek voltam előléptetve, amiért egy Biris János nevű szász nagyon haragudott, mert ő áprilisban címzetes káplárnak volt előléptetve, de csak akkor lett valóság, mikor én, és rangeggyel voltam előléptetve, s így én voltam első [rangidős]. Következett a honvéd tüzérség39 felállítása, amelyiket a k. u. k. ezredekből szedtek össze. Háromszor kértem kihallgatásomat, hogy a honvédséghez jussak, de a harmadik kihallgatásomkor Koch ütegparancsnokom zárkát ígért, ha még kéredzkedni merek. A szászokat, románokat áthelyezte, de engem nem. Pár hónap múlva előléptetett zugsführernek. 37 Karg János, bebenburgi, báró (Bodenbach, 1859. szeptember 7 - Budapest, 1934. január 4.) katonatiszt, 1907-ben vezérőrnagy, 1911-ben altábornagy, 1915-ben címzetes gyalogsági tábornok. 1914. augusztus 1. és 1914. november 22. között a 38. honvéd hadosztály parancsnoka. 38 Báró Kövessházi Kövess Hermann (Temesvár, 1854. március 30 - Bécs, 1924. szeptember 22.) katonatiszt, hadmérnök, az I. világháború sikeres hadvezére. 1902-ben vezérőrnagy, 1907-ben altábornagy, 1911-ben gyalogsági tábornok. Ettől az évtől kezdve a XII. nagyszebeni hadtest, majd a Kövess Hadseregcsoport (Armeegruppe Kövess) parancsnoka egészen 1915 szeptemberéig, amikor átvette a 3. hadsereg parancsnokságát. 1918. november 1-jével az uralkodó kinevezte az osztrák-magyar fegyveres erők legfelsőbb parancsnokává, ő volt a Monarchia utolsó főparancsnoka. 39 A véderőről szóló 1912. évi XXX. te. rendelkezéseinek megfelelően 1913-ban, 45 évvel a Magyar Királyi Honvédség megalakulása után állították fel a honvéd tüzérséget. Az új alakulatokat a közös tüzérezredekből hozták létre, onnan tettek át megfelelő számú tisztet, altisztet, kiképzett legénységet. 1913 januárjában alakultak meg a törzsek, februárban az ütegek és az egyéb alosztályok, március 1-jén került át a tisztikar, a legénység a honvédség állományába. 1914 tavaszán a honvéd tüzérség nyolc tábori ágyúsezredből és egy lovas tüzérosztályból állt. Az ez- redek négy, a lovas tüzérosztály három ütegből állt, ütegenként hat löveggel. 83