A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése
Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezése Hatalmas lelkierőre vall, ahogy ezekben a hónapokban helytállt, pedig a szabadságharc alatt már másodszor, gyermeket várt. Rákóczi igen előzékenyen még hordszéket is csináltatott a számára, hogy a tervezett úton abban vigyék.27 Károlyiné sorsába beletörődve írta férjének: „Édes Lelkem, én már egészlen Urunk [Rákóczi] dispositiójátul várok, noha elhitettem magammal, hogy csak it s[z]ülök, vagy van a félsz, vagy nincs."28 Erről a gyermekről semmit sem tudunk (Barkóczy Krisztina leveleiből ui. az 1711 és 1712 folyamán írtak egy része valószínűleg megsemmisült), de az biztos, hogy ha élve született is, nem élt sokáig, mert a házaspár 1712 és 1724 közötti levelezésében nincs rá utalás. Mégsem panaszkodott, holott korábban többször is megfogalmazta, hogy társtalan a nyomorúságban, hogy az öröme hóharmat, hogy elégedetlen magával és semmire se alkalmas.29 Valójában csak akkor kerítette hatalmába a kishitűség és a melankólia, ha úgy érezte, hogy a teendők meghaladják erejét vagy nem tud segíteni, ha szenvedni látta szeretteit vagy elveszítette őket. A munka sohasem fogott ki rajta, ízig-vérig gazdaasszony volt, aki nemcsak haszonélvezője volt birtokainak, hanem értett is a gazdálkodáshoz. Beleértve az építkezéseket is, amelyek alkalmával nemcsak végrehajtotta férje utasításait, hanem átgondolva azokat, szükség esetén módosította is. Az olcsvai kastély építése közben például, amikor hol a munkaerő, hol az építőanyag bizonyult kevésnek, s még a kivitelezésben is bőven akadt hiba, Károlyiné félig komolyan, félig tréfásan írta férjének: „Minthogy Kegyelmed, Szívem, öröké hibát lel az ithon való dolgokba s dispositiókba, bezzek[!] én is leltem most it az ípítésbe, kit én is megírok. Nem kétlem, meg nem neheztel, mert nem har[a]gból írom."30 Nem is feltételezett Károlyi ilyesmit soha a feleségéről, s ha időnként el is tért egymástól a véleményük, hamar közös nevezőre jutottak. A férj pontosan tudta, mekkora terhet jelent asszonya számára az ő helyettesítése, Barkóczy Krisztina pedig hálás volt ura szeretetéért és megbecsüléséért. Egy korábbi, általunk ismeretlen levélre vagy esetre reagáló leveléből azt is megtudhatjuk, hogy Károlyi „szidás és verés nélkül" tartotta, amiért „Isten ezer áldásit" kérte rá.31 Többször megfogalmazta, hogy panaszainak és zsémbességének nem a férjére való neheztelés az oka, hanem a bánat okozta kedvetlenség.32 27 Uo. 393. Munkács, 1711. január 5. 28 Uo. 397. Munkács, 1711. január 9. 29 Uo. 28-29. Nagykároly, 1703. november 2.; 204. Nagykároly, 1707. december 14.; 217-218. Olcs- va, 1710. június [22.?]; 307. Olcsva, 1710. július 5. 30 Uo. 213. Olcsva, 1708. június 20. 31 Uo. 29. Nagykároly, 1703. november 2. 32 Uo. 307. Olcsva, 1710. július 5. 145
