A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Mohácsi Endre: Nagylúcsei Dóczy András levelezése
Mohácsi Endre zsoldosvezér zászlaja alá gyűltek, aki ott harcolt, ahol fizetést kapott. Báthory Gábor az egyik legnagyobb és leggazdagabb birtokos szerződést kötött a korszak egyik leghírhedtebb zsoldosvezérével, miskolci Nagy Andrással,20 akinek a segítségével foglalhatta el az erdélyi fejedelmi trónt. Báthory folytatta Bocskai hajdúpolitikáját, amikor birtok- és nemességadományozással igyekezett magához kötni a szabad hajdúk egy részét. A fejedelmeknek a nádorhoz vagy a felső-magyarországi kapitányhoz küldött futárai Szatmáron haladtak át. A szatmári főkapitányi tisztség sokszor megkövetelte a gyors döntéseket, vállalva azok későbbi következményeit. Dóczy már 1610-ben, hivatalába lépése után pár hónappal biztosította Thurzó Györgyöt feltétlen hűségéről: „Tudom Nag[yság]od magának s Országának az vigyázásban meg nem fogyatkozván, mindeneket jól ért. Eö felsége is az én Keg[yelme]s Uram ez végre meg parancsolta mindenütt mind az végbelieknek s mind az nemeseknek, hogy készen legyenek, kivel ha Báthori ide- ki attentálni21 akarna hasznosban és bátorságosban eleit vehesse. Ha az én Keg[yelme]s Uram Koronás Király utón valami segítséggel lehessek, bennem meg ne fogyatkozzék Nag[yság]od. Hogy penig első ismeretségemben nem úgy mutatom be Nag[yság]odnak magamat az mint annak az módja, kérem Nagfyságjodat nekem meg bocsáson, nincs... most azt követhessem."22 A Királyi Magyarország Erdéllyel való kapcsolata a látszat ellenére nem volt felhőtlen. A fejedelem uralkodásának második évében a Kendy-Komiss-féle23 ösz- szeesküvés jól mutatta, hogy sokan máshogy képzelték el az erdélyi politikát. Többek között a bécsi udvar és a török porta, de a lengyel szomszédja sem nézte jó szemmel Báthory bel- és külpolitikai lépéseit: „Bizonyos dolog az, hogy Moldovában nagy had vagyon, lengyeleknek is egyik része velek, azt hiszem ha lehet ennyi károkat és romlásokat nem szenvedik és netalán csak úgy nem leszön az mint Báthori magában el végezte. Tegnap hozák is, hogy az Lengyelek Báthorinak megizenték volna, hogy az öccsit Lengyelországból addig ki nem bocsájtják, míg az ő károkról őket nem contentalja, sőt, hogy az Moldovaiakat háborgatja, el nem szenvedik."24 Báthory havasalföldi hadjárata és annak következményei már lépésekre késztették a bécsi udvart. Tudniillik a Báthory által elűzött havasalföldi fejedelem, a bécsi udvar támogatását élvező Radu Serban25 helyére a török a már 20 Nagy András, miskolci, hajdúvezér (7-1612) 21 megkísérel, megpróbál 22 MNL OL, E196. Fasc. 60. No. 3.1610. 23 Kendy István és Komiss Boldizsár erdélyi politikusok vezette összeesküvés 24 MNL OL, E196. Fasc. 63. No. 4.1611. 25 Radu Serban Havasalföld fejedelme (1602-1610,1611) 134