A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Mohácsi Endre: Nagylúcsei Dóczy András levelezése
Nagylúcsei Dóczy András levelezése korábbi fejedelmet, Radu Mihneát26 ültette vissza trónjára.27 Ezzel Havasalföld török érdekszférába került. II. Mátyás281611 tavaszán engedélyt adott egy Báthory elleni hadjáratra is, melyben Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány mellett Dóczy András is részt vállalt: „Én uram tegnap is írtam Keg[yelmed]nek, hogy addig én innét el nem indulok, míg az Keg[yelme]d Re- solutioját nem látom. Mihelyt az meg érkezik, azonnal ahhoz accomodalván29 magamat, az hova kell elindulok. Dengelenghy30 uram Keg[yelme]dnek mit Írjon, az includalt levelébül meg érti Keg[yelme]d, fölöttébb igen kérem Keg[yelme]det az pátenst meg küldje Keg[yelme]d eö Keg[yel]mének, mert iszonyú nagy károkat cselekszik az felföldi had, aki elő járóban vagyon, hogy ha mint abban megyen el, az egész föld népe mind el fut. Most is egy nehány falu pusztán áll miattok. Ezzel az Úristen éltesse Keg[yelme]det. Kálmánt die 11. die Julii Anno 1611."31 A hadjárat sikere jórészt azon múlott, hogy a hajdú katonaság melyik oldalra áll. Miután Dóczyéknak sikerült Nagy András hajdúvezért és seregét megnyerni, bizakodva indultak a Báthory elleni hadjáratra. A támadás azonban csakhamar kudarcba fulladt, Forgách ugyanis arra számított, hogy ha Erdély földjére lép, várak és városok állnak majd az ő oldalára. Ez csak részben történt így, akkor is főleg ott, ahol nem tudtak csapatainak ellenállni. Ugyanakkor Várad, Erdély „kapuja" kitartott a fejedelem mellett, így meg kellett kerülni. Dóczyék serege lelassult és bekövetkezett az, ami a zsoldoshadseregekre jellemző volt ebben az időben: Nagy András hajdúival átállt Báthory fejedelem oldalára. Eközben török csapatok indultak meg Erdély felmentésére, mert félő volt, hogyha Báthory veszít, akkor megszűnhet a porta felügyelete is. A kudarcba és menekülésbe fulladt hadjárat közvetlen következményeiről is beszámolt Dóczy András leveleiben 1611 decemberétől: „Noha Nag[ság]od az békességet tractálná mivel mostan itt semmi vi- gyázás nem volna. írja, hogy Cesar és Kis Lukács uramékat ki bocsássam, de itt az hajdúk mind külömben cselekszenek, mert itt mind kömyös-körül vadnak, dúlnak, fosztnak, praedálnak, kóborolnak, sőt soha Nag[yság]odnak any- nyi gonoszt írni nem tudunk, kivel iszonyatosbat nem cselekesznek, és noha mi azt nem hírdettjük, hogy Cesar Gaal és Kis Lukács Uramék elmenni igyekeznének, de ők azt magok is amint meg tuggyák gondolni, és igen vigyáznak. Ha mód volna benne azt akarnám penig, hogy szárnyon mehetnének 26 Radu Mihnea Havasalföld fejedelme (1601-1602,1611-1616,1620-1623) 27 Báthory kiküldése után 28 II. Mátyás magyar király (1557-1619) 29 alkalmazkodik 30 Dengeleghy Miklós Szatmár vármegyei birtokos 31 MNL OL, E196. Fasc. 60. No. 8.1611. 135