A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Mohácsi Endre: Nagylúcsei Dóczy András levelezése
MOHÁCSI ENDRE Nagylúcsei Dóczy András levelezése1 A speyeri szerződés (1570) hosszabb időre rögzítette a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti, a drinápolyi béke (1568) értelmében létrejött status quot. A hódoltsági területek megszilárdulásával új védvonalról kellett gondoskodni. Az egykori Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék területei is véghelyekké, három határ találkozásává váltak. A török kiűzése csak távlati cél lehetett, meg kellett szervezni a „megmaradt" területek védelmét. A Kassa központú felső-magyarországi főkapitányság alá tartozó tiszántúli főkapitányság székhelye Szatmár vára lett. A szatmári vár mellett fontos szerepet játszott ekkoriban ezen a tájon a káliói és a tokaji vár is. Mindhárom vár az 1560-70-es években épült. Bocskai István2 fejedelemsége idején és az azt követő években a Habsburg- udvamak még kevesebb esélye volt Erdélyt újra a Királyi Magyarország fennhatósága alá vonni. így a szatmári főkapitányság szerepe szinte a század végéig meghatározó maradt, minthogy a tisztet az 1690-es évekig töltötték be. Szabolcs és Szatmár vármegyék kora újkori történetére vonatkozóan is gazdag forrásanyagot rejt a főkapitányok levelezése. Ezek egy része személyes hagyatékukban, más része a címzetteknél maradt fenn. Nagylúcsei Dóczy András főkapitány levelei pl. megtalálhatóak a Dóczy családi fondokon3 kívül a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a Forgách család iratai között,4 de a leggazdagabb forrásanyag a Thurzó György5 nádorhoz intézett levelek sora.6 Nem hagyhatóak ki a határon túli forrásőrző helyek sem, ahol szép számmal találhatunk még fel nem tárt leveleket Dóczytól, így Kassán az Archív mesta Kosíc, Eperjesen a Őtátny archív v Preáove, Pozsonyban a Slovensky národny archív őrizetében. Nagylúcsei Dóczy András 1610. március 10-én kapta meg kinevezését a szatmári főkapitányi tisztség betöltésére. Ez a tisztség ebben az időben együtt járt a Szatmár vármegyei főispáni tisztséggel, így Dóczy, aki 1603-tól Bars vármegye élethosszig tartó főispánja, 1606-tól királyi tanácsos, 1608-tól királyi 1 Elhangzott 2012. szeptember 27-én Nyíregyházán, a 19. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napon. 2 Bocskai István Erdély fejedelme 1605-1606 között. 3 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban MNL OL), E 173. Archívum familiae Dóczy, 1550-1692. (a továbbiakban E 173.) 4 MNL OL, P1888. Forgách család gácsi ága, Missiles, 1581-1872. 5 Bethlenfalvi Thurzó György Magyarország nádora 1608-1616 között. 6 MNL OL, E196. Archívum familiae Thurzó, 1495-1703 (1787) (a továbbiakban E 196.) 131