A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVELEK - Mohácsi Endre: Nagylúcsei Dóczy András levelezése
Mohácsi Endre pohárnokmester, majd 1610-től királyi kamarás mester volt, ezt is elnyerte. Az 1610-ben átvett véghelyek nem voltak ismeretlenek Dóczy András előtt. Az egyik legrátermettebb embert választották ki, mivel 1607-ben közösen Thurzó György későbbi nádorral és Forgách Zsigmond7 későbbi felső-magyarországi főkapitánnyal mint királyi biztosok felügyelték a Bocskai István halála után a fejedelemnek átadott várak visszavételét. Az is Dóczy mellett szólt, hogy egész politikai pályafutása során mindig királypárti maradt, katolikusként pedig nem támogatta a protestáns egyházak törekvései. A királyi udvar érdekeit tartotta szem előtt és annak próbált megfelelni egész életében. „És noha Kapitan uram mind vasárnapon mind pediglen hétvé[gé]n keményen tartotta magát, az eö erős Reversalisat8 hanván vetvén. Mind azon által az igaz utat és az igazságot meg esmérvén, eö Feölségének Magyar Országi koronás Királyának fejet hajtott. Kit keg[yelmete]k és nag[yságo]tok eö Feölségének az mi kegyelmes Urunknak, hogy in meliori forma commendáljon,9 kérjük keg[yelmete]- ket és nag[yságoto]kat. Mert ezenkívül is az mint immáron bízván beszélgettünk egymással sok jó officiumokat fog praestálni10 11 eö Feölségének kötelessége szerint. Mindgyárast eö keg[yel]mett Capitan uramot az keg[yelmete]k és Nag[yságoto]k reversalisa szerint megesküttettük, az várnak kulcsait ismét a kezébe adván, azonképpen az porkolábokat, és itt ben lévő hadnagyokat, tizedeseket közlegényekkel egyetemben megesküttettük.,."n - írta 1607februárjában a tokaji vár visszavételénél. Életéről 1610-ig igen keveset tudunk. A szatmári főkapitányi tisztsége éveiből, valamint rövid ideig tartó felső-magyarországi kapitányi működésének végéig több száz levél maradt fenn tőle. Igaz, csupán ezekből a levelekből - más források és ekképp kellő forráskritika hiányában - egyoldalú képet kaphat a kutató Dóczy személyiségéről és lojalitásáról. A kutatás során figyelembe kell venni más típusú forrásokat is. A korabeli leveleket olvasva Szekfű Gyula véleménye erősödhet meg bennünk, miszerint „Dóczy András képe történetírásunkba teljesen úgy került, ahogyan legnagyobb ellenségei akkoriban lerajzolták, ahogy például Szilágyi Sándor írta: Dóczy »egyike ez idők legaljasabb jellemeinek«12, történetírásunk az ítéletet minden kritika nélkül átvette tőle".13 7 Forgách Zsigmond, ghymesi, felső-magyarországi főkapitány 1609-1618 között. 8 írásban tett ígéret 9 jobb móddal javasoljon 10 ügyeket intéz és végrehajt 11 MNL OL, E196. Fasc. 60. No. 1.1607. 12 Szilagyi Sándor: Erdélyország története, 2. köt. Pest, 1866.117. 13 Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. Békéscsaba, 1983. 262. 132