A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

LEVELEK - Papp Klára: A Csáky–Jósika házaspár kapcsolatai levelezésük tükrében

PAPP KLÁRA A Csáky-Jósika házaspár kapcsolatai levelezésük tükrében1 A két család Több mint egy évtizeden keresztül foglalkoztam a Csákyak erdélyi ágának tör­ténetével, amelynek iratanyagát jelentős részben a Jósika család hitbizományi ágának levéltára őrzi. Ez az irategyüttes eredetileg az Erdélyi Múzeum levél­tárának része volt, amelyet Jakó Zsigmond áldozatos tevékenysége révén volt képes az erdélyi tudós társadalom megőrizni, de amely az ötvenes években a Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága gyűjteményébe került.2 A Csáky-Jósika házaspár levelezésének vizsgálata ehhez a korábbi kutatás­hoz szorosan kapcsolható, amelynek során évekkel ezelőtt az erdélyi Csákyak egyik meghatározó tagjának, Csáky Kata grófnőnek terjedelmes levelezését már módom volt a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tenni.3 A házaspár nőtagja, Csáky Rozália a fenti grófnő unokája, azaz annak a Csáky erdélyi ágnak a leány ágához tartozik, amely 1742-ben, Csáky Imre halá­lával alakult ki, s amelyben Csáky Zsigmond kolozsi főispán lányai: Borbála és Kata, az ő gyermekeik (Haller János, illetve Bethlen Rozália), valamint unoká­ik kaptak szerepet. Csáky Imre volt az erdélyi Csákyak utolsó férfisarja, ezért a 18. század további évtizedeiben a család magyarországi ágával a lányok és csa­ládjaik pereskedtek a birtokokért, s ők vállalták az uradalmak irányítását, tő­lük indultak el a birtokok bevételeinek növelésére tett kísérletek, s ugyancsak ők lehettek a birtokok gyarapítói is. Ennek a leányágnak egyik jelentős képvi­selője Csáky Rozália (1784-1850), aki a család magyarországi ágához tartozó Csáky János és Bethlen Rozália rövid, de viharos házasságából született legfia­talabb gyermek volt. A házaspár férfitagja, egy felvilágosult szellemiségű kolozsi főispán, Jósi­ka Antal fia, Jósika János (1778-1843), aki a 19. század első harmadában igen komoly karriert futott be Erdélyben, amelynek csúcspontja az 1822 után be­töltött főkormányszéki elnökség volt. 0ósika 1803-ban számfeletti táblabíró, 1 A tanulmány az OTKA K 83521 számú pályázata keretében készült. A 19. Szabolcs-szatmár- beregi Nemzetközi Levéltári Napok konferenciáján Nyíregyházán, 2012. szeptember 27-én el­hangzott előadás szerkesztett változata. 2 A Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága, Kolozsvár (Arhivele Nationale ale Romäniei, Directia Judeteanä Cluj) (a továbbiakban ROL Kmlg) 3 „Minden örömöm elegyes volt bánattal." Csáky Kata levelezése. Összeállította, a szöveget gon­dozta és a bevezető tanulmányt írta: Papp Klára. Debrecen, 2006.408. (továbbiakban Papp, 2006.) 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom