Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Papp Klára: Egy családi levelezés a Csákyak erdélyi és partiumi szőlőbirtokairól

EGY CSALÁDI LEVELEZÉS A CSÁKYAK ERDÉLYI ÉS PARTIUMI SZŐLŐBIRTOKAIRÓL* A bor a középkor századaitól a magyar ember kedvelt itala volt, a mindennapok, de a nagy vigasságok sem múlhattak el nélküle. Oláh Miklós már a 16. században arról tudósította a külföldieket, hogy „Bor olyan bőségben van, hogy Magyarországnak majdnem valamennyi tája nemes, édes, savanyú, e két utóbbi közé eső, könnyű és közepes erejű borokat terem, de sokkal több fehéret, mint vöröset. A sört, a bor bősége miatt, csak az ország igen kevés részén ismerik. "

1 Erdélyben - amelyet nem szoktak a legjelentősebb bortermelő területek közé sorolni - a borivásnak külön kultusza volt.

2 A 17-18. századi magyar nagybirtok uradalomépítésében meghatározó szerepet játszottak a szőlőföldek, hiszen birtoklásuk minden esetben biztos jövedelemforrást és gyarapodást eredményezett.

3 Az európai agrárkonjunktúra idején, egészen a 17. század közepéig, a bor árának növekedése egyértelműen és egyenletesen - bár mérsékletesebben, mint a gabona, vagy a marhahús eladása - gyarapította a földesúri jövedelmeket. A 18. században is általánosan jellemző maradt, hogy a bor az uradalmi kocsmákon többnyire mindenütt biztosan eladható volt, s ezért a szőlő termőterülete - különösen a jó adottságú területeken - fokozatosan növekedett.

4 Az uradalmak a bordézsma érdekében engedélyezték az irtásföldeken a jobbágyi népesség szőlőtelepítéseit, s szorgalmazták a földesúri allodiumok szőlőterületeinek gyarapodását is, hogy a bevételeik között a bor- és söreladást, vagy a pálinka forgalmazását biztosító kocsma haszna igen jelentős mértékben növekedhessen.

5 * A tanulmány az OTKA K 61447 számú pályázatának támogatásával készült. 1 Idézi SZAKÁLY Ferenc: A Közép-Duna menti bortermelés fénykora. In: Borok és korok. Bepillantás a bor kultúrtörténetébe. Szerk. Benyák Zoltán és Benyák Ferenc. Bp., 1999. 115. 2 A középkorban jelentős bortermelést a 17-18. században hanyatlónak és gyengébb minőségűnek tartja ÉGETŐ Melinda: A Kárpát-medence 16-18. századi borkultúrája. In: Borok és korok. Bepillantás a bor kultúrtörténetébe. Szerk. BENYÁK Zoltán és BENYÁK Ferenc. Bp., 1999. (a továbbiakban BENYÁK Z.-BENYÁK F., 1999.) 150. 3 Ifj. BARTA János: Földosztályok és jövedelmek Zemplén megyében a 18. század végén. In: Föld és társadalom. Konferencia a Kiskun Múzeumban, Szerk. Bánkiné Molnár Erzsébet, Kiskunfélegyháza. 2007. 86. 1800-ban az összes földesúri jövedelem 18,4%-a a kocsmáltatásból, 7,1%-a a szabad és 3,3%-a a dézsmás szőlőkből, s 4,3%-a a hegyjogból származott. Uö: Szőlőmüvelésből és italmérésböl származó jövedelmek Zemplén megyében a XVIII. század végén. In: Nápoje v minulosti a pritomnosti slovenska. Jozef BADURIK - Péter KÓNYA - Radovan PEKNIK (Eds.), Presov, 2001. (továbbiakban Nápoje, 2001.) 109-119., valamint OROSZ István: Árucsere és borkivitel a Tokaj-Hegyalja mezővárosaiban. Uo. 127-132. (továbbiakban OROSZ, 2001.) 4 OROSZ István: Adatok Nagyvárad szőlőtermeléséhez a 17. században és a 18. század első felében. Történeti Tanulmányok X. Szerk. Takács Péter, Debrecen, 2002. 140., szintén a szőlőterület növekedését igazolta. 5 A bihari magánbirtok viszonyairól PAPP Klára: Biharország jobbágy népe. A magánbirtok és jobbágysága a XVIII. században. Csokonai História könyvek. Sorozatszerk. L. Nagy Zsuzsa és ifj. Barta János. Debrecen, 1998. 235.; valamint PAPP Klára: Szőlőtermelés és a bor, sör, pálinka forgalmazása a bihari Csáky uradalmakban. In: Nápoje, 2001. 119-126.