Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

Gyarmati, nagyon jó emberek voltunk együtt. Ő már nem egész fiatal volt. Káromkodott, hogy nincs más altiszt, csak káplár Varga, mindig csak neki kell menni patrulba, már látom, hogy addig nem hagynak neki nyugtot, míg el nem pusztul. Onnan is szerencsésen visszajöttem. Jelentettem a kapitány úrnak és a főhadnagynak, hogy egész biztosan láttam, hogy ellenséges csapat. A szerbek megindultak tömegesen jobbra. A kapitány úr nem engedett bennünket lőni, mert kevesen voltunk, csak egy század, 250 vagy 260 ember. Ők kiabáltak (hajdi vama svába), mi kiáltottunk vissza: gyere ide kutya szerb, baszod anyád! Az ágyút még mindig nem tudták gyorsan elszállítani, mert nagy sár volt, és köves hegyek. Észrevettük, hogy az ágyúkkal nem messze haladtak. A főhadnagy bátorságot vett és kérte, hogy hadd menjen utánuk két szakasszal az ágyút elvenni. A kapitány úr nem tanácsolta, de azért megengedte neki, és megparancsolta, hogy ha sikerül az ágyút elvenni, jöjjünk vissza oda. Ő ott marad a fél századdal, mi, a fél század utánuk, ki tud jobban szaladni. Én sem voltam hátulsó. Ahogy lementünk a hegyről, ott volt a dekungjuk, amit éjszaka hozzáfogtak készíteni, de félbehagyták. Ott volt nagy temetőjük, közelében 4 batri moniciónsz vágen,

21 azaz 4 szekér gránát és srapner. Szaladtunk tovább, és elfogtunk két nagy fesztungs-ágyút.

22 Ott maradt vele 4 ló és egy ember, a többi elmenekült. Örvendtünk. A főhadnagy úr egypárunknak a nevét beírta, azokét, kik legelébb érkeztek az ágyúhoz. Az én nevemet is beírta és megígérte, hogy fog rendezkedni felőle, hogy nagy kitüntetésben részesüljünk. Jelentést küldött a kapitánynak, hogy már az ágyú a kezünkbe van. Olyan bátor volt, hogy hiába parancsolta meg a kapitány úr, hogy ha az ágyút elfoglaljuk, menjünk vissza, a főhadnagy úr nemhogy visszament volna velünk, hanem előre az ellenség után. Ezek mind történtek nov. hó 9-ikén reggel. Az ágyúnál pihentünk egy pár percig, és patrult küldött előre föl a hegyre. Az alig ért fel, egy freiter, Vilicska üzente le, hogy a szerbek visszafordultak. Ő - mire felértünk - meglőtt egyet és hármat megfogott. Mi is felérkeztünk, csekély két szakasz, és csináltunk forvercet a tömeg ellenségre. Visszatértünk. A főhadnagy mondta, csak előre fiúk. Mi mondtuk neki, az altisztek, hogy legalább küldjünk segítségért, ő még haragudott, hogy úgy félünk, minek az. Mindig ha lecsapott mellé az ágyú- vagy fegyvergolyó, azt mondta, koss koss. Mikor megcsendesedtünk lőni, ő ott járkált köztünk fütyörészve. Mondtuk neki, tessék lebújni, mert megtalálja a golyó, ő azt felelte, az nem igaz, Szerbiában az ő számára golyót nem csináltak. Egy kis hegy alá szaladtunk, ott nidert csináltak

23 a fiúk. Én is egy bokor mellé álltam, éppen akkor nem lőttem, mert nem láttam ellenséget. Persze az ellenség nagyon lőtt. Azt mondja a főhadnagy, miért nem lövök, én mondtam neki, azért mert most nem látok célt. Mondta, csináljak knit,

24 vagy feküdjek le, akkor látok. Csak néztem rá és gondoltam, mi van most 21 üteg hadtápkocsi 22 erődágyú 23 földre vetették magukat 24 kni térd