Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

mentünk, igen nagy eső esett, nagyon megáztunk. Odaértünk, a dandárparancsnokság ott volt, és jelentkeztünk. Ott maradtunk továbbra, mert a batalionhoz nem lehetett bemenni, mert körülfogta az ellenség. Még eleséget sem tudtak beszállítani nekik vagy két hétig, úgy éltek, mint az égi madár. Mikor vitték volna az eleséget, a tréineket szétverte az ellenség, és vagy 115 lovat elvett emberrel és eleséggel. Négy nap elteltével felkerestük őket. Amikor hozzájuk értem, alig ismertem meg a századbeli embereket, mind olyan rosszul nézett ki, és tisztátalanok voltak. Jöttek hozzám örömmel, hogy mit vittem, adjak valamit, mert nagyon éhesek. Akkor én is úgy voltam, hogy nekem is jó lett volna, ha valaki adott volna. Volt egy kis kenyerem, azt falatonként szétosztottam köztük. Jelentettem a kapitány úrnak, hogy én is megérkeztem, már nincs semmi bajom. így haladtunk tovább, ez volt október 2-ikán. Aznap kaptunk ennivalót és trafikot. Estére értünk egy hegyre, melyet úgy hívnak, hogy Vija-gura. Ott hozzáfogtunk dekungot csinálni, a 7-ik és 8-ik század. Az 5-ik és 6-ik elment más helyre. Az eső elkezdett éjjel esni. A dekungot megcsináltuk - ahogy tudtuk - reggelig. Amikor világosodott, a szerbek elkezdtek lőni reánk, és a kapitány úr parancsolta: bebújni a dekungba mindenki, és lőni! Engem pedig nyolc emberrel elküldött gefeksz-patrulnak.

16 így én hasztalan csináltam a dekungot egész éjjel. Az eső még mindig nem szűnt egész nap sem, nagyon fáztunk. A harc állott, az ellenség nyomult előre. Mi kevesen voltunk, csak két század azon a helyen. Már megfogtak volna a szerbek, de szerencsére odaérkezett két ágyú és az 5-ös és 34-es batalion. így visszavertük őket, de addig, míg ezek nem voltak, én patrulban voltam még délelőtt. Ahogy ültem a bikkfa tövén, kaptam egy 1-övést. Egy fiú, amelyik a hátam mögött volt, azt mondja, káplár úr, magát meglőtték. Én feleltem, éreztem, hogy valami a kenyérzsákomba csapott, de fájást nem érzek. Tapogattam a testem, nem folyt vér. Nézem a kenyérzsákot, hát át van lyuggatva. Az volt a szerencsém, hogy éppen előtte való nap kaptunk kenyeret, még volt egy nálam, és abban megállott, a belében. Onnan vettem ki. Megcurukkoltattuk a szerbeket estére, és visszajöttünk a dekunghoz. Másnap estére az alezredes úr parancsolta, hogy menjünk rohammal rájuk. Engem mindjárt elküldött megint a főhadnagy úr Vészeli patrulba előre. Azt mondta, mi is megyünk utánuk mindjárt, az alezredes úr parancsára csinálunk rohamot a szerbekre. Én elmentem ötödmagammal a hegyeken, és mikor közeledtünk oda, ahol a szerbek voltak, találkoztunk egy másik patrullal. Az is a mi századunktól volt, káplár Tkács volt a parancsnok. Kérdem tőlük: hol voltatok? Felelte, patrulban. Kérdezte: hát ti hova indultatok? Feleltem, mi is patrulba. Jön az egész, csinálunk rohamot ide az ellenségre. O felelte, nincs itt már ellenség, elment. Mondtam, akkor küldjél hátra jelentést a kapitány úrnak, ha tudod már biztosan, hogy elment az ellenség. Mindjárt küldött két embert, hogy jelentsék, hogy elmentek a szerbek. Alig a két ember elment, mi meg elindultunk, hogy szétnézünk még jobban. Nem harci járőr