Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Láczay Magdolna: A szabolcsi nemesség társadalmi tagozódása a 19. század első felében

Nem könnyebb a helyzetünk, ha Mária Terézia nemesi politikájának következményeként a testörségbe vitt, és ezáltal természetesen az udvart szolgáló megyei nemesség fiairól szólunk. Szabolcs a felvilágosodás hazai kiválóságát, Bessenyei Györgyöt adta a magyar kultúrának. Eközben sokkal inkább arra derülhet fény, hogy a centralizációval együtt járó új bürokrácia épp a 18. században megkívánja a szakszerűséget, mind az országos, mind a megyei hivatalokban. Igaz ez az olyan megyékre is, amelyek a „régi" megyei jogállás védelmében politizálnak. Azt azonban egy-egy példa alapján nem lehet és nem szabad biztosan megmondani, hogy valóban kitörési lehetőséget adott-e a hivatalviselés a megye birtokosnak mondott vagy pusztán armálissal rendelkező nemessége számára? Még arról sincsenek pontos adataink, hányan lehettek azok, akik közül a megyei táblabírák kiválasztódtak, és még kevésbé tekinthetjük őket olyan hivatali elitnek, mely az újkorban azt a bürokráciát adja majd a nyugati államoknak, akikről a következő századokat elemezve Max Weber ír. A nemesi kiváltságok közül a magyar nemesség gyakran hangoztatja a Werbőczy által megfogalmazott előjogait, ezek közül is a vérrel adózó, vagyis magát hadviselésre kötelezett voltát. A 18. század viszonylagos békéje azonban e század végére elavulttá teszi a nemesi felkelést, és a katonáskodás új formái nem az egész nemességnek, hanem közülük is csak azoknak ad az elithez vezető kitörési lehetőséget, akik életformájukként választják, tanulják a hadtudományt. A politikai előjogok gyakorlását, az adómentességet pedig mind a királyi, mind a helyi, vármegyei hatalom megsérti, amikor teheti. A következő században pedig az a meglepő változás figyelhető meg, hogy maga a nemesség szeretne rendi előjogainak egy részétől megszabadulni (pl. ősiség). Ez a változás, nyilván számos okból fakadva, lassan ért be, azt sem zárhatjuk ki, hogy a nemesség egyes rétegei másként értelmezték a megújulást, sőt magát a nemességet sem kezelhetjük egységesen, még ha szívesen hangoztatja is a korabeli megnyilvánulásaiban az egy és ugyanazon nemesség elvét. A renden belüli tagolódásnál nem elégséges a korábban megszokott arisztokrata, birtokos, armális (kisbirtokos, nincstelen) nemességre való bontás, hiszen maga a nemesi rend, különösen hazánk néhány vidékén, így Szabolcsban is, túlságosan széles alapokon épülő, hirtelen karcsúsodó toronyhoz hasonlítható. A 19. század magyar társadalma sok változást mutatott, több reformkísérlet, majd a forradalom és szabadságküzdelem jellemzi. A benne részt vevőket és az általuk képviselteket a történetírás már számos megközelítésben próbálta az utókor előtt bemutatni. A törvényhozásban, a kormányzásban, és a megyei közéletben ez ideig vezető szerepet ellátó nemességről azonban még mindig nem tudunk eleget, hogy megértsük azt a szokatlan helyzetet, melyben kiváltságos jogi helyzetéről lemondva, megkísérli a polgári átalakulást. A parasztság sorsának alakulását az elmúlt évtizedekben monografikus feldolgozást és kiváló tanulmányköteteket elkészítő kutatócsoport mutatta be. Szabó István és a mellette felnőtt, a vele együtt dolgozó történészek viszont már érzékeltették, hogy a polgárosodást