Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Láczay Magdolna: A szabolcsi nemesség társadalmi tagozódása a 19. század első felében

a nemesség oldaláról is új szemléletű kutatásokkal szükséges feltárni (az úrbéres földek sorsa stb.). Természetesen vannak a nemességről valló írások a kortársak tollából és azóta is, de ezek közül a fenti kérdésre leginkább válaszolni képes társadalomtörténeti megközelítés a legutóbbi időkig hiányzott. A nemesi almanachok, családtörténetek inkább egyéneket, családokat soroltak, és ma is alapmunkának számítanak. Ilyenek például a Fényes Elek és a Nagy Iván nevével fémjelzett kötetek, amelyek a társadalom szerkezetét éppúgy érzékeltetik, mint a Palugyai, Schwartner által szerkesztett munkák. Voltak a közigazgatás, a jogalkotás gyakorlatából kiinduló kutatók, akik közül méltán említhető Csizmadia Andor, Eckhart Ferenc, Grünwald Béla, Zsoldos Ignác, Wertheimer Ede, a politikai eseményeket követő naplók, biográfiák, monográfiák, szólni kell továbbá a gazdaságtörténethez adatokkal szolgáló leírásokról, tanulmányokról is. Mindezeket azonban az ismertetésen túllépő történetírói iskolák tették igazán hasznossá, amelyek közül két irányzatot a magunk számára is követendőnek tartottunk. Az egyik a helytörténet helyének kijelölését, és a kutatáshoz módszereket ajánló Mályusz Elemér által megfogalmazott program, amit a már említett Szabó István és köre magas színvonalon művelt. A helytörténetírásnak máig kiemelkedő jelentőségű kötetei születtek meg a jelzett koncepció érvényesüléseként. Mind a Szabó István által írott Ugocsa vármegye, mind a Maksay Ferenc által megmentett középkori Szaunáiról valló forrásanyag, vagy a fiatalabb generációt képviselő Orosz István, Rácz István, Balogh István, Hársfalvi Péter a Hegyaljáról, Biharról, Debrecenről és a Hajdúságról, Szabolcsról megjelent tanulmányai elégséges bizonyítékot és mintát adnak arra, hogy a helytörténeti kutatásokban megnyilvánuló egyedi vagy különös jelenségek is részei az adott kor, nép történetének. Hitelesebbé, differenciáltabbá teszik az olyan nagyívű feldolgozásokat, mint amilyet például Szekfü Gyula Három nemzedék című munkája jelent, amellyel lehet ugyan vitatkozni, de a történetíró kvalitásait megkérdőjelezni fölösleges, vagy a monografikus feldolgozásokat, közülük épp azt a tízkötetes Magyarország történetet, amelyben Vörös Károly már túllépett kora hivatalos szemléletén, és számos helytörténeti kutatást emelt be bizonyítékai sorába. Mályusz Elemér: A helytörténeti kutatás feladatai című 1924-ben megjelent tanulmánya érzelmileg és érdeklődési köröm önmagam számára való elfogadásában is hatott rám. Miközben ő úgy vélte, hogy a gazdaság- és a társadalomtörténet kutatása az, amit korunkban művelni kell, a példaként említettek között sorolja a szatmári nemesség gyakori „pálfordulását". Köztudott, hogy Kölcseyt hazahívták az országgyűlésről haladó nézetei miatt, majd néhány évvel később itt született meg a híres Szatmári tizenkét pont, amelynek radikalizmusához nem fér kétség. A kisnemesség életének bemutatása sok egyedi eseten keresztül rávilágíthat a nagy változás okára anélkül, hogy csak általános elveket hangoztatnánk - állapítja meg. Ezen a ponton azonban csak részben tudtam már követni azt az irányt, amit a fentiek kijelöltek. Ha egyedi esetek vagy ezek összességének ismertetésén keresztül akartam feldolgozni a fennmaradt forrásokat, meg kellett találnom azt a módszert, amely alkalmat