Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)
Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Takács Péter: Várak, kastélyok kúriák Szatmár megyében
hatalmukba kerítő nemesedési vágy - és a nemesi jogállás vásárlására pazarolt összegek - beszélnek a legjellemzőbben. 39 A privilégiumokon túl a nemességnek eszmei, ideológiai töltete is volt: a szent korona-tanból eredeztetett ódon nimbusza. Ennek csábító lényege volt az állandó hadsereg megszervezése után is fenntartott insurrectio, a rendi állam területének és népességének kötelező védelme. Ezt a párbajképességet biztosító státuszt családi mitológiákba ágyazva, visszafelé a honfoglalásig meghosszabbították a leszármazottak. Ez emelkedett büszkeségre adott okot olyan valóban nemes embernek is, mint Kölcsey, aki életében legfeljebb a gondosan bezárt ajtók mögött, a tükör előtt húzta ki díszkardját a hüvelyéből. 40 Ez az eszmei, ideológiai értékrend az 135l-es dekrétumtól sugárzott ki teljes pompájában, s tartotta magát 1848-ig. Gyökerei visszanyúltak az Aranybulláig és a kehidai szerviensek kiváltságleveléig. Az 1222-es Aranybulla és Nagy Lajos 135l-es dekrétumának a megszületése táján honosította meg a magyarság a maga „egy és ugyanazon szabadsággal" élő nemesi rendjét. II. András elfogadta hatalmának olyatén korlátozását, mely szerint „a szerviensek birtokai után semmiféle adót... sem szed", „házaikban és falvaikban hívatlanul nem száll... meg [nec domos nec villás descendemus nisi vocatij". Parancsba adta, hogy ott a „lovászok, pecérek és solymárok ne merjenek megszállni. " Elrendelte, hogy a „püspökök ne adjanak tizedet lovainknak a szerviensek birtoka után, és népeik se tartozzanak a tizedet a királyi birtokra szállítani. " Végül, hogy a király disznait „ ne őrizzék a szerviensek erdeiben vagy mezőin az ő akaratuk ellenére..."^ Mindezek a tilalmak - a fejadó kivételével - kiterjedtek a nemesi udvarházban, majorságban, telken stb... élő szolgálónépekre is. Nagy Lajos 1351-ben - az örökösödés korábbi rendjének megváltoztatása mellett nemcsak megerősítette az Aranybullát, hanem az abban biztosított privilégiumokat meg is szaporította, és a hatalma alá tartozó országban egységesítette. Az „ örökös nélkül elhalt nemesek... " végrendelkezési jogát eltörölte, s úgy rendelkezett, hogy a hagyaték „jogilag és törvényesen, tisztán és egyszerűen mindenféle ellentmondás nélkül testvéreikre, rokonaikra és nemzetségükre szálljanak. " A jog-, politika- és a köztörténetben is ősiségnek nevezett „ nemzetségi örökösödés" 1848-ig maradt hatályban. Ez a törvényhely - párosulva a szokás erejével - 1848-ig az egyik legfőbb jellemzője volt a nemesi kúriáknak, udvarházaknak. Legalább annyira hozzátartozott, mint az építészeti stílus vagy a lakhatási kényelem, mint a kastélyt vagy a kúriát ölelő park, az azt övező kerítés, kőfal vagy régebben a deszkapalánkkal párhuzamosan futó vizesárok. 39 RÁCZ István: Városlakó nemesek az Alföldön. Bp., 1988. 38-66.; Ugyanilyen vágy sarkallta a pénzmágnásokat a dualizmus hetvenes-nyolcvanas évtizedétől a bárói cím megszerzésére. 40 A születéssel osztályrészül kapott érzés mélységéről és őszinteségéről Kölcsey önéletrajzi vallomásban is, verstöredékben is beszámolt: Kölcsey Ferenc levele Szemere Pálhoz, Pozsony, 1833. március 20. KÖLCSEY Ferenc Összes Művei. Bp., 1962. 3. k. 505-516. Lásd még uo. (Töredék), 1. k. 156. 41 ÉRSZEGI Géza: Az Aranybulla. Bp., 1990. 24-30.
