Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Mónus Imre: A kállói Simonyi óbester

Mónus Imre A kallói Simonyi óbester Simonyi óbester nevének hallatára a legvitézebb huszár csodálatos katonai sikereire gondol az ember. Jelleme és karriere nem általános, egyedi, karakteres egyéniség, akire nem lehet nem odafigyelni. Családja eredetileg Mosón vármegyei, és a Simon Barbácsy nevet viselte. 1637-ben nyertek címeres levelet III. Ferdinánd királytól.

1 Az óbester becsületes neve Simon József, apja Simon Pál, mészárosmester, aki gyermekkorában árvaságra jutott és a kallói Veszprémi nevű plébános vitte Ovárról Nagykálióba. Az 1760-as évek második felében kötött házasságot Hetesényi Zsuzsannával, aki birtokos családból származott.

2 A családban 11 gyermek volt, de csak 4 érte meg a felnőtt kort. Simon József 1771-ben született Nagykálióban. Elemi iskoláit itt végezte. Mozgékonysága, pajkossága már gyermekkorában erősen megmutatkozott. Szülei Máriapócsra íratták a görög katolikus bazilita szerzetesi gimnáziumba, gondolván, hogy ott jobban kordában tartják. A kallói iskola tanítói fellélegeztek, de a máriapócsiak nem, már egy tanév (1781-1782) eltelte után elegük lett Simon Józsefből, ugyanis nem a tanulással, hanem csínytevéseivel volt elfoglalva. Mivel a család római katolikus volt, az apa 1782 őszén a debreceni Szent Anna utcai piarista gimnáziumba íratta fiát. Arra gondolt, hogy a nagy városban fia jobb útra tér, de nem így történt, pedig bátyja is itt tanult, akire nem voltjellemző a rosszalkodás. József ott folytatta, ahol Máriapócson abbahagyta. Az iskolában hamarosan úgy ismerik, mint rosszalkodó, mindenkibe belekötő diákot. Betört ablakok, megdöngetett kerítések, letört kilincsek, felriasztott kutyák jelezték, ahol járt. A leparittyázott galambok és csirkék felháborodott gazdái az apán követelték az ellenérték megtérítését, aki szégyenkezve mentegette fia nem éppen becsületes cselekedeteit.

3 Ahogy nőtt, belekötött kicsibe, nagyba. A bátyjával bandát szervezett, iskolatársait is beszervezte. Szinte mindennaposok voltak a verekedések a Református Kollégium diákjai és a Jóska bandája között. Amellett előszeretettel ráncigálta a zsidó gyerekek pájeszát. Többek között Szabó Károly olyan esetről is ír, amely nyaktöréssel végződhetett volna. Nagy csíny tevései közül a verébszedés volt kiemelkedő a Szent Anna utcai római katolikus templom melletti fatoronyból. Oda gyakran eljárt harangozni társaival, és észrevették a verébfészkeket, s eldöntötték, hogy kiszedik a fiókákat. Csak úgy tudták megközelíteni az eresz alját, hogy deszkát toltak ki az ablakon, azon Jóska kiment, három társa pedig belülről tartotta. Mindegyik kérdezte, hogy neki hány verébfíókát ad, a válasz az volt, hogy egyet sem. - Akkor elengedjük a deszkát - ijesztgették Jóskát társai. - Akkor sem adok egyet sem. Nem! - hangzott a kérlelhetetlen elutasítás. A csalódásukban végleg elkeseredett társak ekkor elengedték a deszkát, s Jóska eltűnt a szemük elől a verebekkel együtt. A fiúk lelkiismeretfurdalástól vezérelve kétségbe esve rohantak lefelé a toronyból a legrosszabbra is elkészülve. Ott azonban Jóskát talpon állva találták, amint ingéből szedte kifelé a verebeket. - Most már azért sem adok egyet sem - jelentette ki és zsákmányával vígan elporoszkált. 1 NAGY, 1857-1865. 193. 2 KUN, 2001. 25. 3 SZABÓ, 1970. 10.