Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Mónus Imre: A kállói Simonyi óbester

Szerencséjére a torony tövében felhalmozott szénacsomóra esett, ez mentette meg a kéz- és lábtöréstől. Nem kevésbé érdekes eset volt Jóska találkozása az ördöggel. Sokat hallott róla, úgy gondolta, megnézi magának. Elmondták neki, hogy csak éjfélkor és valamelyik keresztútnál lehet vele találkozni. Két társát rábeszélte, hogy menjen vele, s egyik éjjel kilopóztak, hogy megláthassák az ördögöt. Két éjjel várakoztak rá, de nem jött. A harmadik éjjel aztán, amikor a közeli Ispotály templom órája éjfélt ütött, egy kísérteties és sötét, jobbról balra imbolygó alak közeledett az útkereszteződés felé. A két társa megijedt és elszaladtak az Ispotály templom felé, ahonnan csak világos reggel mertek hazamenni. Bezzeg Jóska nem ijedt meg, bár foga kissé vacogott, de kellő bátorságot vett magán, s odament az ördögnek vélt alakhoz, s megkérdezte tőle, hogy csakugyan ő-e az ördög. Erre a sötét alak megragadta, rövid huzakodás után egymásra ismertek. Ugyanis a Jóska ördöge nem volt más, mint az iskola pedellusa, aki a közeli Ghillányi csapszékből támolygott hazafelé. A fiút jól ismerte, hiszen tapasztalta már csend- és rendháborító csintalanságait. Fülön fogta és hazavitte, karcerbe

4 zárta, és reggel a tisztelendő anyák elé állította. Azok nem tehettek mást, mint két nagyobb diák felügyeletére bízták a javíthatatlan nebulót. Az apának pedig azt tanácsolták, hogy vigye innen is, mert már minden nevelési tudományukon kifogott. A megkeseredett apa Nagykárolyba vitte a csintalan gyermeket, de itt csak egy rövid esztendőt tudott kibírni, utána Pesten próbálkozott a további tanulással. Kevés eredménnyel, mert itt is inkább a rendbontók és tivornyázók számát gyarapította, s a tanulásból ismét nem lett semmi. Meg kell jegyeznünk, hogy mégis rakódott tudás a fejébe, hiszen a későbbiekben felnőtt fejjel az elvégzendő feladatokhoz szüksége volt megfelelő műveltségre. Apja mégis jól tette, hogy a piarista gimnáziumba íratta. Simon József Pesten sem pazarolta idejét tanulásra, hanem odaállt egy verbuváló őrmester elé és beállt a Greffen huszárok közé. 16 évesen kissé korai lett volna a katonáskodás, mihelyt apja megtudta, nyomban utána utazott és súlyos tallérokkal kiváltotta, s elvitte Kecskemétre egy ismerős mészárosmesterhez, de a mesterséghez sem fűlött a foga. Simon 1787 nyarán Kecskemétről Nagykállóba hazalátogatott, és útban visszafelé Debrecenben tudta meg, hogy a hadikészülődés jegyében toborzás folyik. (Ezek szerint egyedül a katonai pályához vonzódott.) A közeli Hajdúböszörménybe utazott, ahol 1787 novemberében beállt a Galíciában állomásozó 8. Wurmser huszárokhoz. Hogy felcsapjon közhuszárnak, ezt már az apja sem tudta megakadályozni. Ettől kezdve hősünk sorsa a katonáskodás. Pécsre került, ahol az újoncok kiképzése folyt. Az orosz-török háború előkészületeként a bécsi udvar a fősereget Zimony térségében gyülekeztette, december folyamán a hadvezetés a Wurmser huszárokat is odairányította, de a hadüzenetre csak 1788-ban került sor. Simon József közhuszár mind a gyalogos, mind a lovas kiképzést teljesítette. Több bevetésben részt vett sikerrel, 1788 októberében átesett a tűzkeresztségen, novemberben a vérkeresztségen. Ugyanis Zimonyból a Száván átkelő oszmán hadak visszaszorítására küldték a Wurmser huszárokat, Simon József egy töröknek nekiment, akit a nyergéből sikerült kiütnie, de a másikat nem vette észre, és az súlyosan megsebesítette a fején és a bal arcán. Társai kimentették és a hadiispotályba vitték. Közben a Bánságban folytak a harcok. 1789 októberében felszabadították Nándorfehérvárt. A hadjárat végeztével az uralkodó díszemlékpénzzel kitüntette, melyhez egy félhavi zsold is járult. 1790-ben vicetizedessé léptették elő. Hamarosan hírét vette, hogy meghalt az édesapja, így néhány hónapot Nagykállóban töltött a szülői házban. Zárka, amelyben legtöbbször csak állni lehetett.