Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Erdős Ferenc: Gróf Károlyi József, a politikus (1884–1934)

ellenzéki körökben is általánossá vált ama óhaj, hogy maradjon meg a főispáni székben, nehogy „valami törtető Tisza-gárdista kreatúrát küldjenek a város és a vármegye nyakára"? A Tisza István vezette Munkapárthoz tartozó főispán a pártok közötti, hol nyíltan fellépő, hol hamu alatti parázsként szunnyadó küzdelmeket sikerrel oldotta meg. Kiegyenlítő szerepét legfőbb politikai ellenfele, a Függetlenségi és 48-as Párt székesfehérvári szervezete is elismerte, tiszteletükről és megbecsülésükről biztosítva a lemondását benyújtó Széchényi Viktort. Különböző, sokszor egymásnak is ellentmondó találgatások és híresztelések láttak napvilágot a főispáni tisztség betöltéséről. Három, egymáshoz közel álló személyiség neve forgott közszájon: a Függetlenségi és 48-as Párthoz tartozó Manndorff Géza báró, valamint Batthyány Gyula gróf és Károlyi József gróf. Manndorff Géza mellett elsősorban a város tört lándzsát, hiszen 1913-tól ő volt a törvényhatósági jogú város országgyűlési képviselője. A megyei politikai közélet meghatározó személyiségei olyan, a megyében földbirtokos és virilista történelmi családok tagjait támogatták, mint a fentebb említettek. A főispán személyét illető „ajánlásokkal" a Függetlenségi és 48-as Párt székesfehérvári szervezete ment el a legtovább. Egyértelműen Manndorff Géza kinevezését szorgalmazták, az esetleges kinevezésével megüresedő országgyűlési választókerület képviselőjévé a város polgármesterét, a párttal azonosuló Saára Gyulát ajánlották. 1917. június utolsó napjaiban Manndorff nyilatkozata oldotta a feszültséget. Kijelentette, hogy továbbra is Székesfehérvár országgyűlési képviselője kíván maradni. Magatartását a feszült politikai légkörben azzal magyarázhatjuk, hogy nem vállalta a történelmi családok - Batthyány és Károlyi - tagjaival a megmérettetést. Ugyanis mind Batthyány Gyulának, mind Károlyi Józsefnek jelentős támogatói voltak a megyében. Különösen Károlyi József örvendett - fiatal kora ellenére - tiszteletnek, nemcsak azért, mert féltestvére, Károlyi Mihály egyik legfőbb támogatójának tartották országszerte, hanem azért is, mert a megyei közéletben a világháborút megelőző esztendőkben aktívan vett részt. Mindinkább Károlyi József személye került előtérbe, őt támogatta politikai befolyással rendelkező rokonsága, a megyében meghatározó szerepet betöltő Pappenheim és Festetics család tagjai (sógorai: az iszkaszentgyörgyi uradalom birtokosa, Pappenheim Sigfried és a dégi birtoktest tulajdonosa, Festetics Sándor). De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Károlyit baráti szálak fűzték az új miniszterelnökhöz, Esterházy Móric grófhoz, aki nemcsak kortársa, hanem Fejér megyei birtokostársa is volt. Esterházy Móric uradalmaihoz tartozott a csákvári domínium is.

4 Alkotóereje teljében, 33 éves korában került Fejér vármegye és Székesfehérvár város főispáni hivatala élére. Jelentős politikai múltat tudhatott magáénak, mostohatestvére (Károlyi Mihály) oldalán lett a századelő pártküzdelmeinek országosan ismert alakja, majd az első világháború esztendeiben felforrósodott belpolitikai küzdelmek hatására egyre távolabb került féltestvére politikai törekvéseitől. Mind határozottabb alakja, politikai közvetítője, majd alkotó személyisége lett annak a konzervatív jelzővel illetett politikának, amely a királyság mint államforma, az ország területi integritásának megtartása és a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház jogfolytonosságának megőrzése és biztosítása mellett tett hitet. I. Ferenc József halála (1916. november 21.) után unokaöccse IV. Károly király néven lépett a magyar trónra. (Koronázása 1916. december 30-án történt meg.) Az új uralkodó aktív külpolitikai lépésekre szánta el magát. Sógora, Sixtus pármai herceg az ő megbízásából kapcsolatot keresett a franciákkal, s változások bontakoztak ki a hazai belpolitikai életben is. IV. Károly 1917. június 15-én Esterházy Móric grófot, a Katolikus Néppárt egyik vezető 3 Székesfehérvári Hírlap, 1917. július 15. 4 FML, IV. B. 405. jkv. 1917. július 12.; Székesfehérvári Hírlap, 1917. július 13.