Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Csiffáry Gergely: A Károlyiak szerepe 19–20. századi Parád fejlődésében

szerint ekkor már évente sok ezer üveg parádi gyógyvizet, más néven csevicét palackoztak és szállítottak nagy távolságra. A gyártott üvegféleségek között az orvosi, vegyészeti és gyógyszertári célokra szolgáló üvegek készítése a parádi üzem egyik specialitása volt. Az 1848-1849-es események után a hutában 40-50 (cseh, morva, szlovák, német és magyar) munkás dolgozott. Az 1850-5l-ben, majd 1866-67-ben elvégzett üzembővítés után a hutában 150 munkást alkalmaztak. 1848-49 után már nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett üveghutáról, hanem üveggyárról, amelyben széntüzelésű kemencéket használtak, s a gyártás alapanyagául pedig hamuzsír helyet szódát. A már említett fejlesztések, korszerűsítések eredményeként a gyári munkások száma 1850-1867 között nemcsak megháromszorozódott, hanem a termelés is megsokszorozódott. Míg 1840-ben csupán 3500^4000 üveget töltöttek meg kénes és szénsavas ásványvízzel, 1851-ben már évente 200 000 palackot, majd 1867-től, a huták kibővítése után, évente 3,6 millió palackot állítottak elő. A nagytömegű palackgyártást a közben országos hírűvé lett csevice forgalmazása igényelte. A parádi ásványvíz tömeges forgalmazása, a folyamatosan emelkedő rendelés megalapozta a helybeli üveggyár hosszútávú jövőjét.

14 Károlyi György a debrő-parádi uradalom központjául Parádot választotta. A falura azért is eshetett a választása, mert a település határában nyitották meg az első magyarországi timsóbányát és timsófőzőt a Fehérkő-hegyen, amely 1778-tól 1846-ig állt fenn. Egy másik timsógyártó fabrika a település határában 1787-től 1826-ig üzemelt.

15 Végül is a Fehérkő-hegyi timsóbányászat irányította a figyelmet a már említett, rövid életű ezüst- és rézércbányászatra. Ugyanakkor a Fehérkő-hegyi timsóbánya, ill. timsófőzőhely mellett már 1795-ben báró Orczy József uradalombérlő felépíttetett egy kisebb fürdőházat is. Ezzel Párád fejlődése új lehetőséget kapott, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a település utóbb gyógyfürdővé vált. Végső soron a timsófürdő létesítésének a gondolatát az adta, hogy a kibányászott timsós kőzetből a gyártási eljárás során oldással nyerték ki az anyagot, amelyhez nagyméretű víztározóra volt szükség. A helybeliek a Fehérkő-hegy oldalában lévő timsós forrás vizét már évtizedekkel a bányanyitás előtt használták, felismerve, hogy lábdaganat és lábfekélyek gyógyítására alkalmas.

16 Az egykori Párád határában, a mai Parádsasvár területén, mely akkor még a községhez tartozott, a kénes-szénsavas ásványvíz több forrásból fakadt. E forrás vizének használata II. Rákóczi Ferenc korától, 1710-ből ismert. Az Orczy család bérlete idején a 19. század elején a cseviceforrások vizét 1805-től ivó- és fürdőkúra céljából egyaránt alkalmazták.

17 A csevicefürdőt 1827-ben, míg a timsós fürdőt 1829-ben bővítették fürdő- és lakóházakkal Szitányi Ullmann Móric és Kaán Henrik Sámuel bérlők.

18 E két fürdő fejlődése a 19. század derekáig közel hasonló ütemű volt, viszont ettől kezdve a timsós fürdő dinamikus változásokon ment át. 1854-ig Károlyi György a fürdő fejlesztésével nem foglalkozott, mivel a vagyonát a debrő-parádi uradalom gyarapítására fordította. 1853-ben Csatári Ottó a Divatcsarnok című lapban Parádot még másodrendű fürdőink közé sorolta. Lesújtó véleménnyel írt a csevicefürdőről, ahol kevés a szoba, szűkösek a viszonyok, s ráadásul drágán mérik a gyógyvizet.

19 14 CSIFFÁRY, 1998/a. 90-95. 15 A timsóbányászatra lásd: CSIFFÁRY, 1996. 304-309.; CSIFFÁRY, 2004. 16-23. 16 CSIFFÁRY, 1998/b. 60. 17 Uo. 66-68. 18 CSIFFÁRY, 1998/b. 60., 68. 19 CSIFFÁRY - CS. SCHWALM, 2001. 73.